Közélet

Sportot űz a BKV a diákok büntetéséből

Vége a nyárnak, elkezdődött az iskola, sűrűbben járnak a BKV járatai, az utasok száma is jócskán megnőtt. A járművek megteltek a diákokkal, akiket a BKV ellenőrei (a turisták és a nők mellett) imádnak cseszegetni, minden kis apróság miatt megbüntetni. Ahogy az lenni szokott, most a diákigazolvány nélkül utazókra csapnak le. Sokaknak még nem érkezett meg az új igazolványuk, a régi pedig már nincs meg (mert elveszett, le kellett adni, stb.), csak iskolalátogatási, vagy hallgatói jogviszony igazolásuk van, azt pedig nem fogadják el. Lehet írni a zsíros csekkeket:

Tisztelt BKV!

Mélységesen felháborítónak tartom, hogy a BKV – a napokban tapasztaltak szerint – sportot űz a diákok megbüntetéséből. Vannak felsőfokú intézménybe járó fiatalok, akik az előző tanévről nem rendelkeznek diákigazolvánnyal (pl. előző tanulmányukat tavasszal végezték, márciusban lejárt a diákigazolványuk) az újat viszont még nem kapták meg.

Ilyen diák szülőjeként úgy gondolom, hogy attól még diák és joggal vásárol tanuló bérletet. Nem tehetnek róla, hogy a diákigazolványt még nem kapták meg. A felvételi eljárásban szabályosan megtörtént az igénylés. A BKV a hallgatói jogviszony igazolást nem fogadja el!!! (Más közlekedési társaság ezt az igazolást október végéig elfogadja!) Úgy gondolom ennyi rugalmasság a BKV-tól is elvárható lenne!

A BKV viszont legalább ideiglenes diákigazolványt kér, ami nem költségmentes és egyik napról a másikra nem szerezhető meg. Ha 8 napon belül bemutatja a diák az ideiglenes igazolványt , -amennyiben az nem készül el- egy teljes áru felnőtt bérletet, így 3000 Ft-ért mentesül a 6000, 8 napon túl 12000 Ft büntetés alól. (a megvásárolt tanuló bérletet pedig kidobhatja!). A felnőtt bérlethez fényképes bérlet igazolványt kell csináltatni. Mindezt egy hónapért!?

A BKV a diákokkal kapcsolatban annyi rugalmasságra nem képes, hogy átmenetileg elfogadja az iskolák hivatalos jogviszony igazolását?

Üdvözlettel:

Egy érintett diák édesanyja, aki soha nem bliccelt a BKV járművein

Ajánlott videó

Olvasói sztorik