Közélet

Azt hazudta, hogy nem dohányzott, lebukott

Olvasónk a BKV ügyfélszolgálatán írásban tett panaszt egy buszvezetőre, aki vezetés közben dohányzik. A BKV kivizsgálta az ügyet, megkérdezték a buszvezetőt aki állította, nem szokott vezetés közben dohányozni. Az utas rosszul tűrte, hogy hülyének próbálják nézni, ezért tovább vitte az ügyet, megkereste a buszvezető felettesét és szembestést kért. Végül a buszos mindent bevallott:

Tisztelt BKV-figyelő!

Április 2-án a BKV egyik buszjáratával utaztam ahol a sofőr rágyújtott a cigarettára.  Ahogy hazaértem jól bevett szokásomhoz híven meglátogattam az általam körülbelül egy éve létrehozott nonprofit szájtot és generáltam egy csinos kis panaszlevelet, amit elküldtem a BKV-nak ajánlva:
 

Tisztelt BKV Zrt.!

2009. április 02-án az Önök 8-as számú BPO 238 rendszámú 13:22-kor Ferenciek teréről induló, 13:31-kor  Zólyomi útra érkező járatával utaztam. Az utazás közben a sofőr rágyújtott a cigaretájára,  ami egyrészt nagyon kellemetlenül érintett lévén, hogy ki nem állhatom a dohányfüstöt, másrészt ezzel a gépkocsivezetőjük több jogszabályt is megsértett:

A gépkocsivezető dohányzásával megsértette az 1992. évi XXII. törvény 103. § (1) c) pontját, miszerint köteles … általában olyan magatartást tanúsítani, hogy ez más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse, mivel a dohányzás nemcsak a dohányzónak, hanem környezetének egészségét is súlyosan károsítja. Mivel az 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 38. § (2) szerint a nemdohányzók védelme érdekében gondoskodni kell dohányzóhelyek, dohányzóhelyiségek kijelöléséről, de az 1999. évi XLII. törvény 2. § (2) f) alapján nem jelölhető ki dohányzóhely … menetrend alapján belföldi helyközi közforgalomban közlekedő autóbuszon, így az Önök gépkocsivezetője dohányzásával szabálysértést követett el. Szabálysértését tetézte ezt azzal, hogy, ámbár az 1999. évi XLII. törvény 3. § (1) alapján a rágyújtás pillanatában fel kellett volna saját magát szólítania a jogsértés haladéktalan befejezésére, illetőleg kezdeményeznie kellet volna saját magával szemben egészségvédelmi bírság megfizetését is, de ezeket szintén elmulasztotta.

A gépkocsivezető dohányzásának a busz egész közönsége tanúja volt. A fentiek alapján felszólítom Önöket, hogy a fenti járat gépkocsivezetőjével szemben fegyelmi eljárást folytassanak le, és annak eredményéről tájékoztassanak, valamint tudatosítsák járművezetőikben az autóbuszokon való dohányzás tilalmát.

Várom mielőbbi válaszát.

Monda László

Körülbelül két hétre rá megkaptam a válaszlevelet, amelyben nem kis megrökönyödéssel az alábbit olvastam: Mivel nem vagyok hajlandó tolerálni ha a sofőr dohányzik, így már jópár levelet küldtem különböző Volán társaságokhoz de ilyen választ még sosem kaptam.

Az eset után felhívtam az illetékes személyt, aki a megfelelő helyre irányított át, így elbeszélgettem a sofőr felettesével.  Az illető őszintén segítőkész és felelősségteljes volt a telefonban és megmondtam neki, hogy szórakozásból nyilván nem küldözgetek ilyen leveleket és hogy vállalom a szembesítést.  Az időpont egyeztetés kapcsán problémás volt, hogy csak ritkán járok a fővárosban és akkor is csak bizonyos időpontokban, de megígérte, hogy visszahív amint biztos lesz a találka ideje.

A sofőr felettese pár nappal később felhívott telefonon és tájékoztatott róla, hogy a sofőr végülis beismerte, hogy dohányzott a járaton, a történtekért elnézést kérnek és megteszik a szükséges intézkedéseket.

Ilyen esetekben gyakran felmerül bennem, hogy vajon elég visszatartó ereje van -e azoknak a bizonyos intézkedéseknek, de ettől függetlenül örültem az ügy végkimenetelének mert az illetékes felelősségteljesen állt hozzá a problémához, kiálltam az igazam mellett és ha mindenki ezt tenné akkor egyetlen sofőr fejében sem fordulna meg, hogy rágyújtson -e vezetés közben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik