Közélet

Telefonálás közben megfeledkezett az utasokról a buszvezető

Beszélgető, telefonáló buszvezetőkről nem igazán szeretek írni. Ha valaki normálisan végzi a munkáját akkor végülis mindegy, hogy közben mi mást csinál. Olvasónk sem tett volna panaszt, ha a buszvezető telefonálás közben nem felejtette volna el, hogy épp egy buszt vezet, amiről le akarnak szállni az utasok:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!
 
Ma (2009. június 18.) 17 óra 21 perckor szálltam le a 256-os járat autóbuszáról (06 60) a Szerb Antal utca és a Vadaskerti út megállók között. Ez történt:

Egy úr túl későn jelezte, hogy a Bölöni György utcai megállónál leszállna. Így – bár még a megálló előtt sikerült megnyomnia a gombot, beletörődött, hogy maradnia kell, a busz megy tovább. (Nem is morfondírozott, ő volt figyelmetlen).

Csakhogy, a Szerb Antal utcánál már négyen kívántunk leszállni, szándékunkat időben, rögtön a Bölöni Gy. úti megálló elhagyása után jeleztük (emellett ugyebár az előző úriember jelzése is érvényben volt) ám a busz lazán és gyorsan suhant tovább.

Ekkor vettük észre, hogy a sofőr épp telefonál (vezetés közben, mobiltelefonon, tehát nem a diszpécserrel beszélt). Szóltunk neki, ekkor hirtelen lefékezett és két megálló között szépen letett minket.

Csak egy kérdés: a BKV sofőrjeire nem vonatkozik az a KRESZ szabály, hogy nem szabad mobilozni vezetés közben? Kérem, szíveskedjenek elbeszélgetni kollégájukkal, mert akár balesetet is okozhat az elmélyült telefonálgatással…
 
Jelen levelemet szokás szerint elküldöm a BKV-figyelő blognak is.
 
Üdvözlettel: B. Flóra
 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik