Közélet

Kiugrott a boltba sörért és ropiért

Olvasónk nem mindennapi eseményeknek volt szemtanúja 10-én este a 198-as járaton. A busz a Szent Kereszt térnél megállt, és a motorja is, mert a vezetője beugrott a téren lévő boltba. Ilyenkor nem fontos tartani a menetrendet, csak amikor a busz után futó utasok megvárásáról van szó? Kérdik jogosan az utasok.

Kedves BKV-figyelő,

egy számomra nem mindennapi eseményt osztanék meg Veled. Az eset ma (május 10.) éjjel 23:26-kor történt, a 198-as buszon (BPI-260) Rákoskeresztúr előtt nem sokkal.

Éppen hazafelé tartottam, és a Füstifecske utcánál vártam az említett buszra. 20 perc várakozás után 23:22-kor meg is érkezett, de olyan nagy tempóval, hogy a hátsó ajtaja épp a buszmegálló táblájánál állt meg. Ez még nem nagy gond, legalább gyorsan otthon leszek, gondoltam. Pár megállóval arrébb, a Szent Kereszt térnél is megállt a busz, majd a motorja is. Vezetőnk kiszállt (50-es szakállas fazon), majd le sem lakatolva a vezetőfülke ajtaját beugrott a pár méterrel arrébb álló éjjelnappaliba.

Ahol nem kevesebb, mint 5 percet töltött, majd (ha jól láttam) két sörrel, meg pár csokival megrakodva tért vissza! Közben mi meg birkaként ültünk, és néztzünk, hogy mi van. Rendben van, hogy vásárol, mindenki vásárol, de ez olyan, mintha a bankban azt mondaná szerződéskötés közben a pultos, hogy bocs, de most kiugrok egy kis kajáért, mindjárt jövök. Mondjuk ez még azt se mondta, sem azt, hogy elnézést kedves utasok, de most ki kell mennem egy pillanatra.

Nekem sem eszmei, sem anyagi károm nem lett ebből, ráértem, ezért, nem panaszoltam be a BKV-nál a sofőrt, de mindenképpen érdekesnek tartottam arra a sztorit, hogy Hozzátok elküldjem.

További jó utazgatást!

Dani

Ajánlott videó

Olvasói sztorik