Közélet

Gyalogosok közé hajtott a villamosvezető

Néhány hónapja szó volt a gyorsan váltó lámpákról a híradásokban. A város egyes részein a gyalogosátkelők lámpái olyan hamar váltanak zöldről pirosra, hogy az embereknek szinte elindulni sincs idejük, mert már vált is a lámpa. Akkor egy közlekedési szakember azt mondta, hogy ha a gyalogos zöld jelzésre indul el, akkor az átkelés közben hiába vált pirosra a lámpa, a közlekedés többi résztvevőjének meg kell várni, amíg a gyalogos átér.

A BKV villamosvezetője ezt nem így gondolta. Látta a sínen álló gyalogosokat, akik a tömeg miatt nem tudtak haladni, kaján vigyorral az arcán mégis közéjük hajtott. Szerencsére az összes gyalogos odébb tudott ugrani, így nem történt baleset:

Tisztelt BKV!

Tegnap (2009. 04. 13.) este 6 óra körül a Nyugati Pályaudvar bejáratát a villamosmegállóval összekötő zebrán igen érdekes tapasztalatban volt részem:

A körút pályaudvar felőli oldalán hatalmas embertömeg várakozott a zöld jelzésre (többen még pirosban elindultak). Amikor a lámpa zölrde váltott, én is elindultam, négyéves fiam kezét fogva. Nagy tömeg volt, a lámpa akkor kezdett villogni, amikor a Buda felé menő síneken haladtunk. A tömeg valamiért megakadt, így már piros jelzést mutatott a gyalogátkelőhely lámpája az ellenkező irányú sínek közepén állva.

Legnagyobb megdöbbenésemre a villamos vezetője gondtalanul elindult úgy, hogy még mögöttem is voltak gyalogosok. A gyereket gyorsan a járdára rántva kérdőn mutattam a villamosvezető felé, aki egy kaján vigyorral a képén kb. azt hozta a tudomásomra, hogy “én most megyek, bármi is történjen” (nagyon finoman fogalmazva).

Elismerem, hogy az első sínpárról vissza kellett volna fordulnunk, de ezt a mögöttünk haladó emberek igencsak lehetetlenné tették volna.

Kérdésem: szabályos, ha a villamos vezetője úgy indul el, hogy előtte egy méterre emberek állnak/haladnak?  A villamos száma: 2019

Levelemet párhuzamosan megküldöm a BKV Figyelő blog részére is.

Válaszukat várva, köszönettel, blr

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik