Közélet

Vizsgálatot kért az ÁNTSZ

A közel két éves blogolásom során megtanultam, hogy komoly eredményeket csak akkor érhetek el, ha panaszaimat, észrevételeimet nem a BKV-nak, hanem más hatóságoknak küldöm el. Néhány napja publikáltam egy észrevételt. Utasunk arra panaszkodott, hogy a régi csuklós Ikarusok utasterébe visszaáramlik a kipufogógáz, aminek komoly egészségkárosító hatásai lehetnek. Ezt a panaszt továbbítottam a hatóságnak, hasznosítás céljából, hátha történik végre valami. Nemrég az alant olvasható levelet kaptam:

Tisztelt Gál Mihály!

E-mailen érkezett, a tárgyban megjelölt bejelentéssel kapcsolatban átírtam a BKV Zrt. vezérigazgatójának, hogy a panaszt vizsgáltassa ki és a hozott intézkedésről az ÁNTSZ KMRI Közegészségügyi Osztályát tájékoztassa.

Budapest, 2009.03.12.

Tisztelettel: Dr. G.I. osztályvezető főorvos

Sokan hiszik, hogy ezek után nem fog történni semmi, hogy majd ez a panasz is elveszik a többi között. Bízzunk benne, hogy nem így lesz, hisz a BKV-figyelő, az ÁNTSZ és az FKF közös fellépésének köszönhetően rendet tettünk már a Bocskai úti aluljáróban is, és azt is elértük, hogy a Volvo buszok többségén a hátsó üléseket tisztítsák ki, és azóta is rendszeresen takarítják őket.

Bízzunk benne, hogy Kocsis úrnak is fontos, hogy az utasai ne szenvedjenek komoly egészségkárosodást utazás közben, és legalább a legrosszabb buszok állapotán javítanak majd. Amennyiben ez nem történik meg, megpróbáljuk tovább vinni az ügyet, hiszen az mégsem természetes, hogy gázkamrát csinálnak a buszok utasteréből.

Arra kérem az olvasókat, hogy ha hasonlóan rossz műszaki állapotban lévő busszal utaznak, jegyezzék fel a rendszámát, és írják meg nekem panaszukat, hogy azt minél előbb eljuttathassam az illetékeseknek.

Várjuk Kocsis úr intézkedéseit, illetve a válaszát!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik