Közélet

A BKV-nak nem kell az utasok pénze?

Olvasónk vidéken lakik, és ritkán utazik BKV-n, akkor is csak gyűjtőjeggyel. Amikor legutóbb Pesten járt 4-szer vette igénybe a BKV szolgáltatásait, ám hiába próbált jegyet lukasztani, egyik járművön sem üzemelt a lyukasztó, pedig volt olyan busz, ami nemrég állt ki a garázsból. A 173-as buszon nem csak a lyukasztó volt rossz. A busz menet közben le is robbant, az utasoknak egy másik buszra kellett átszállniuk:

Kedves BKV figyelő!

Vidéken lakom, egy-két hetente utazom Budapestre. Ilyenkor a MÁV-ot kombinálom a BKV-val, nem szeretek autózni. Utazásaim során sok érdekes témát láttam mind a két közlekedési vállalatnál, amiről ma akarok írni, azért írom le, mert eddig úgy vettem észre ezt más nem nagyon sérelmezi. Pedig tapasztalhatja. Hát szóval annak ellenére, hogy nem a Marsról jöttem, többé-kevésbé tisztességesen élek, és szeretem kifizetni azt amit elfogyasztottam. Ideértve a BKV menetjegyeket is. De mivel ritkán járok a nagyvárosban, ezért bérlet helyett jegytömböt használok e célra.

Máskor is volt már rossz tapasztalatom, de ma történt először meg velem, hogy négy járművet is használtam, és egyiken sem tudtam érvényesíteni a jegyemet. Mindegyiken szét voltak esve, le voltak rohadva a lyukasztó/pecsételő készülékek. Így aztán akarva-akaratlanul de ingyen jártam meg a várost, a BKV pedig egy ezressel lett szegényebb. Részletek:

Az első egy 173-as busz volt, Kelenföldről indult kb. 7,30-kor, ennek pecsételője volt, be is lehetett a jegyet rakni, de nem működött, oka ismeretlen, szerintem nem volt megrongálva. Megjegyzem, hogy nem csak a jegykezelő hanem három megálló múlva a busz is lerohadt, át kellett szállni.

A következő busz a hetes volt, itt sima lyukasztó lett volna, ha nem lett volna eltömődve. Utána 9,30 körül valahol a Bartókon volt egy villamos is nem jegyeztem meg, hogy hányas, annak akadt a lyukasztója.

Végül egy piros hetes, kb. 10,10-re ért vissza Kelenföldre és nem volt eltömődve, meg is lehetett húzni csak épp nem lyukasztott. Nem azt mondom, tudom, hogy az utasok teszik tönkre, mert szeretnének bliccelni. De a négy közül hármat reggel a garázsban két mozdulattal meg lehetett volna javítani, és nem hiszem, hogy az utasok vasárnap reggel tízig már a város összes járművét megbuherálták volna. Mellesleg ha ilyen esetben kap el az ellenőr, mit csinál? Békén hagy, szívózik vagy mégis mi a feladata? Vagy a BKV úgy áll hozzá, hogy az összes jegykezelő működik, és az összes jármű kifogástalan állapotú és üzembiztos? Aki mást mond az pedig lop, csal, hazudik?

Üdv: Dánia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik