Közélet

Negyedmilliárdba került a takarékos BKV

Rossz számítások alapján állapították meg a BKV új paraméterkönyvének gazdasági hatásait, így a tervezett egymilliárdos spórolás helyett több mint negyedmilliárdos többletköltséget okozott a módosítás. A tervezés során nagyvonalúan bántak a naptárral, a lezárások okozta pótlásokkal, de úgy tűnik, hogy még a járművek fogyasztása is meglepte a BKV-t.

Az eredetileg tervezett 946 millió forintos megtakarítás helyett 254 milliós többletköltséget okozott a BKV új paraméterkönyve 2008-ban – derült ki a cég csütörtöki felügyelőbizottsági ülésén.

A gazdaságossági számítások során például egy olyan korábbi évet vettek alapul, amikor az ünnepnapok többsége hétköznapra esett, így jóval kevesebb munkanap volt, mint 2008-ban. (Mint ismert, munkanapokon a BKV jóval nagyobb teljesítménnyel dolgozik, mint a munkaszüneti napokon, s ennek jelentős költségei vannak.)

Ikarus vs. Volvo

A jelentés egészen érdekes megállapításokra jut, például arra, hogy a modern járművek – elsősorban buszok – költségei magasabbak, például többet fogyasztanak. Úgy tudjuk, ez szakmailag nonszensz, de amúgy is nehéz elképzelni, hogy egy 3 éves Volvo busz többet fogyaszt, mint egy 20 éves Ikarus.

A fenti megállapítás azért is meglepő, mert még ha igaz is lenne, a modern autóbuszok az elmúlt években, tehát még a paraméterkönyv módosítása előtt is közlekedtek, és a tavalyi évben – sajnos – érdemben nem változott a BKV autóbuszparkja, ugyanazok a buszok futnak, mint eddig, legfeljebb máshol.

Az új paraméterkönyv tervezése során nem vették figyelembe sem a felújítás alatt álló Szabadság híd, sem a budai alsó rakpart lezárását, amelyek során a villamosközlekedést pótlóbuszokkal kell, kellett megoldani.

Jóllehet a BKV autóbuszos teljesítménye 1,58 százalékkal csökkent, az átrendezés miatt 146 millió forint többletköltség keletkezett ebben az üzletágban. A BKV célja az volt, hogy a hálózatnak a korábbinál nagyobb részét akadálymentesítsék, ezért több alvállalkozók által üzemeltetett buszt kellett bevonni a szolgáltatásba. Erre 17 százalékkal, 611 millió forinttal ment el több pénz, mint korábban.

Sosemvolt villamos

Míg a troli és a metró esetében lényegi változás nem történt, a HÉV-nél az eredetileg tervezett csökkenés helyett 1,43 százalékos teljesítménynövekedést sikerült elérni, elsősorban a szentendrei viszonylat sűrítésének köszönhetően.

A menetrendek változásai a villamosoknál sem hozták meg a várt csökkenést, annak csak a felét, 2,52 százalékot sikerült lefaragni. A tervekben az szerepelt, hogy a Combinók hétvégenként az 1-es villamos vonalán is járnak majd, később azonban kiderült, hogy ez technikailag nem megoldható. Így aztán hétvégén is a Tátra villamosok járnak, amelyek kisebbek a Combinónál, így sűrűbben kell járatni őket.

A paraméterkönyv módosítása miatt a BKV mintegy 6500 megállójából 235-öt át kellett építeni, igaz, ez a költség csak egyszer jelentkezik, s nem volt titok, hogy erre sokat kell költeni.

Ámokfutás

Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának Fidesz által delegált tagja a Hírszerzőnek azt mondta: a paraméterkönyv átalakítása összességében sikeres, egyes viszonylatokon mérhetően emelkedett az utasok száma, ehhez képest a negyedmilliárd forintos többletköltség nem is számít soknak.

“Az, hogy nem hozott megtakarítást, bizonyíték arra, hogy nem lehet pénzt kispórolni a budapesti közösségi közlekedésből. A BKV és a Városháza ámokfutása pedig nem tette lehetővé, hogy pontos, szakmailag részletesen megalapozott paraméterkönyv szülessen” – tette hozzá Vitézy.

A BKV új menetrendjét két lépésben vezették be tavaly augusztus végén és szeptember elején. A módosítás eleve nehéz szülés volt, a BKV ugyanis eredetileg többet akart spórolni a járatritkításokkal, az erről szóló előterjesztések azonban rendre elvéreztek a főpolgármesteri kabinetben.

A főváros vezetése végül egy körülbelül egymilliárd forintos megtakarítással járó koncepciót fogadott el, mint látható, pénzügyi szempontból hiába.

(Hírszerző)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik