Közélet

„Megöllek te szemét k*rva”

A címben lévő igen csak cenzúrázott szöveg a BKV egyik derék munkatársának a száját hagyta el pénteken délután, a Deák Ferenc téren. A BKV orkja összetűzésbe került egy kislánnyal és édesanyjával. Az ork a grabancánál fogva tartotta a kislányt, akit életveszélyesen megfenyegetett. Az esetnek az utasokon kívül több szemtanúja is volt, többek között egy Deák téri boltos.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
2009. február 20-án, délután 14:20 órakor a Károly körút felől mentünk a Deák téri metróállomásra egy barátnőmmel. A rég nem láttuk egymást, sokat beszélgettünk, de sajnos elfutott az idő, indulni kellett haza. Ő a 2-es, én a 3-as metróállomás felé indultam. Még az aluljáró szinten tartottunk, mikor kiabálásra lettünk figyelmesek. Nem avatkoztunk bele, nekünk dolgunk van, mentünk a metró felé. Az üvegajtónál már megtorpantunk, és félve tettünk még pár lépést, majd bújtunk meg egy kávéautomata mögött, és onnan figyeltük megszeppenve az eseményeket.
 
Történt, hogy egy nagydarab, jól megtermett férfi, úgy 180 magas, vagy még több is lehetett talán kb 100 kilós, épp egy kislányt próbált megfegyelmezni, aki nekem csak az orromig érhetett, én meg nem vagyok egy nagy darab. A kislány és az anyja volt, kiabált, hogy hagyja őt békén, meg hogy rohadjon meg, szemét állat, stb… de ezek is csak alig tudtak kijönni a száján a félelemtől. Az anyja próbálta csitítani az őrt, hátha békénhagyja a gyereket. Mondta, hogy fejezze már be, ne bántsa, különben is még kiskorú. A biztonság szolgája (legalábbis a hátán ez a felirat volt), karján meg a BKV karszalagja, miszerint fel van jogosítva a jegyek, bérletek ellenőrzésére megfogta a grabancát a leányzónak, és úgy ordította le a haját, idézem:
 
"Megöllek te szemét cigány kurva! Tudod kinek szidd az anyját? Leszúrlak, most azonnal! Leszúrlak, leszúrlak! Az én anyámat ne merd szidni, mert meghalsz"
 
Ezeket többször is megismételte, és tartott is valami mobiltelefonnak tűnő tárgyat a bal kezében, amit mintha kés lenne, úgy fogott vissza. Aztán a grabancánál fogva, kirakta a leánykát az üvegajtón túlra, esküszöm ilyet eddig csak rajzfilmben, és Bud Spencer filmekben láttam. Mi óvatosan félrehúzódtunk a kávéautomata mögé, nehogy véletlenül tényleg előkerüljön valami kés, és mint bátor nyúl lestünk. Aztán előkerült egy jegy, amit a kislány kezelt, majd eltűnt egy szinttel lejjebb, az édesanyjával együtt.
 
Büszke őrünk  megelégedett magával, szerintem azt gondolhatta, jól végezte dolgát, visszaállt a helyére a mozgólépcső mellé, de fortyogott még egy darabig. A mi lezsibbadásunk kezdett oldódni, és odamerészkedtünk a mozgólépcsőhöz. Természetesen érvényes jeggyel és bérlettel. Még le sem értünk, mikor hallottuk, hogy a kollégától vár megerősítést az emberünk az igazáról. Gondolom, hogy a kolléga nem ellenkezett, hiszen rajta is lehetett látni, hogy kiült rá a félelem. Hát igaza volt? Hát lehet ilyet?

A történetem tartalma sajnos valós, több szemtanúja is volt rajtam és a barátnőmön kívül. Pl. a ruhaboltos, akinek a boltja közvetlenül a mozgólépcsővel szemben van, üvegajtón belül.
 
Továbbra is őszinte döbbenettel

Szilvia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik