Közélet

A vizsgált BKV-buszok felénél talált hibát a közlekedési hatóság

A Nemzeti Közlekedési Hatóság az általa szúrópróbaszerűen ellenőrzött húsz BKV-busz közül tíznél talált valamilyen hibát. Erről Lovas Károly Róbert, a hatóság területi főigazgatója számolt be szerda este a TV2 Tények című hírműsorában. A főigazgató elmondta, hogy a hatóság szerdára virradó éjjel tartott ellenőrzést a BKV egyik telephelyén. A vizsgált buszok felénél a fékhiba olyan mértékű volt, hogy a járművek műszaki érvényességét – maximum 30 napra – korlátozni kellett. Lovas Károly Róbert közlése szerint ez azt jelenti, hogy 30 nap elteltével a buszokat megjavítva újból le kell vizsgáztatni. A fékhibán kívül elektromos problémákat is találtak – tette hozzá. Szilágyi Károly, a BKV szóvivője az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a buszok átlagéletkora 15 év, vagyis nagyon elöregedett a járműpark. Olyan járműveket azonban, amelyek veszélyt jelentenének az utasokra, nem engednek forgalomba, de kisebb eltérések valóban előfordulnak. “Ezt erősítette meg a hatóság vizsgálata is, amely egyetlen járművet sem minősített balesetveszélyesnek, csak a kisebb hibákra hívta fel a figyelmet” – mondta Szilágyi Károly.
 
A BKV 30 napon belül kijavítja a hiányosságokat és újra levizsgáztatja a kifogásolt buszokat – tette hozzá a szóvivő.

(gondola/MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik