Közélet

Megtagadta a számlaadást

Néhány hónapja kiderült, hogy a BKV bérlet és jegy nem minősül nyugtának, ezért ezek eladásakor külön nyugtát kell kiállítani. Ez a rendszer működött is egy ideig, ám a zsebre dolgozó éjszakai őrök így is megmaradtak. (Szokásuk, hogy gyűjtőtömbből tépnek ki jegyet, és drágábban adják el)

Tisztelt APEH!

Egy velem történt esemény kapcsán egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmüket, illetve szeretnék egy közérdekű bejelentéssel élni.

Köztudott, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt. éjszakai buszokon az utasok -ha egyébként nem rendelkeznek valamilyen időszakos bérlettel-, nem használhatják a nappali közlekedésben érvényes jegyeket, és kötelesek a buszokon szolgálatot teljesítő ellenőröktől illetve biztonsági személyzettől megvenni a helyszínen váltott menetjegyet, amelynek ára 350 Ft. A nappali jegy ennél olcsóbb, annak ára 270Ft.

Az eset, amit bejelentek, ma hajnalban (tehát 2008 december 5.), a Pestszentimre központtól 0.05-kor induló 950-es buszon történt. Körülbelül háromnegyed egykor (a Ferenc körút megállónál) az egyik utas szóváltásba keveredett a biztonsági személyzettel, azok ugyanis nem voltak hajlandóak számlát adni a jegyvásárlásról, és le akarták szállítani az utast. Mikor felhívtam az egyik ellenőr figyelmét, hogy nem tagadhatják meg a számla adását, azt mondták, hogy azért nem adhatnak számlát, mert nincs számlatömbjük.

Meggyőződésem, hogy ez lehetőséget ad ezeknek az ellenőröknek a visszaélésre, de egyébként is úgy tudom, hogy ahol pénz cserél gazdát, ott erről lehet (sőt kell) számlát adni. Ha például az éjszaka valamilyen üzleti megbeszélés miatt kényszerültem a BKV járatain utazni, akkor a cégemmel nem tudnám ezt elszámoltatni a számla hiánya miatt. Jogkövető állampolgárként méltatlannak tartom, hogy az ellenőrök -monopolhelyzetüket kihasználva- ilyen módon kárt okoznak az embereknek és az államnak.

Felhívom a figyelmüket, hogy ez a rendszer (tehát, hogy csak a helyszínen vásárolt jegy érvényes az éjszakai járatokon) már nagyjából év eleje óta működik, és nyilván a számlatömb hiánya -ha nem is törvényes, de- érthető volna mondjuk januárban vagy februárban, de most semmiképp.

Kérem, hogy az ezzel kapcsolatos bejelentésemet kivizsgálni szíveskedjenek.
Felhívom figyelmüket, hogy a nyilvános vitát elősegítendő azt a levelet név és cím nélkül eljuttatom a BKV-figyelő nevű bloghoz is.

Név, Cím.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik