Közélet

Hagyó ránk erőlteti az egyesített bérletet?

A napokban a BKV-figyelőn is megjelent egy hír, miszerint a BKV jövőre is emeli a tarifáit, ez az emelés 7,8% lenne. Mára kiderült, hogy nem drágább lesz, hanem olcsóbb, méghozzá egy egyesített bérlet (továbbiakban BEB), akik eddig BKV bérletet használtak, számukra lesz tarifaemelés, és nagyobb szívás.

Hagyó Miklós javaslata szerint jövőre teljesen megszűnne a BKV bérlet, és a pénztárakban csak BEB bérletet forgalmaznának, ami Budapest közigazgatási határain belül, érvényes BKV-ra, MÁV-ra és Volánra, tehát aki az agglomerációban él, nem csak a BKV-t használja, az ezzel a bérlettel csak nyerhet. Aki viszont csak BKV-zik, az ismét szív, mert drágábban fog utazni.

A BKV utasnak jelenleg nincs választása. Fizet a villamosért, fizet a metróért és fizet a buszért is, ha bérletet vesz, ugyanis nincs bontott bérlet. Ha én busszal utazom csak, akkor is meg kell vennem a bérletet, ugyan úgy, mint annak, aki egész nap közlekedik BKV-n, föld alatt, és föld felett. Most már nem csak ezért fogtok fizetni, hanem a vasútért és a Volánért is, mert Hagyó úr ezt szeretné.

Többször javasoltam már, hogy a BKV bérlet legyen ágazatokra, vagy zónákra bontva, és csak azért fizessünk, amit használunk. Így jóval olcsóbb lehetne a bérlet, és talán az is megvenné, aki eddig bliccelt. Hagyó úr ehelyett azokkal is fizettetné a MÁV-ot és a Volánt, aki nem is használja.

Véleményem szerint, akinek praktikus az egyesített bérlet, az 2006-óta már használja, akinek nincs szüksége rá, az megveszi a sima bérletet. Miért kell ezt is kényszerrel ráerőltetni a budapestiekre?

Egy olvasónk javaslata a zónásított rendszerről:

 

Tisztelt Önkormányzat / BKV!

 

Kezembe került a BKV legújabb tarifatervezete, mely az áremelésen túl nem sok kedvezményt ad a közösségi közlekedést választóknak Továbbra is akinek a munkahelye biztosítani tudja a parkolást, annak (egyre) olcsóbb gépkocsival közlekedni főleg a peremkerületek és az Agglomerációból.

 

Számoljunk utána. Kb. 9000 Ft felnőtt bérlet árából kb. 35 liter benzint lehet vásárolni, mellyel még egy régebbi kocsi esetén is kb. 400 km-t lehet megtenni, így ha a lakás-munkahely távolsága 10-12 km-en belül van lényegesen olcsóbb, kényelmesebb kocsival járni, ahol nem zaklatják az embert az agresszív ellenőrök, agresszív kötekedős kisebbségek, és nem csövesek között bűzben kell utaznunk.

 

Lényegesen kedvezőbb lenne viszont azaz elgondolás hogy megújítsuk a tarifatervezetet, de nem egekig történő áremeléssel, hanem valami ésszerűbb módon. Javaslom az alábbi alternatívák megvitatását, bevezetését:

 

BÉRLETEK:

 

– Az éves bérlethez hasonlóan lehetne 2 havi illetve negyedéves bérletet bevezetni, mely egy szelvényen lenne rajta, így az előállítási költség is alacsonyabb, valamint egyszeri sorbanállást igényelne, tehát a zsúfoltság is csökkenthető lenne a pénztáraknál. A 2 havi bérlet ára 10%-al a 3 havi bérlet ára 15%-al lenne olcsóbb mint a sima havibérlet.

 

– Mivel sok esetben az ember a munkahelyéhez közel lakik, így pl. a kertvárosi részen egyáltalán nem éri meg összevonalas bérletet venni, hiszen 5-10 megálló utazására gazdaságtalan. Ezek az emberek is vagy kocsival, vagy blicceléssel próbálják ellensúlyozni a veszteségeket. Erre lenne megoldás az alábbi un. Zóna-bérlet rendszer bevezetése.

 

A dolog lényege hogy Budapest belvárosi része (kb. a Hungária körgyűrűn belül eső területek valamint Belbuda ) egy Belvárosi zóna lenne. Általában sokan ide járnak be dolgozni/tanulni/ügyet intézni. Ennek a belvárosi Bázis bérlet ára kb 3000-3500 Ft lenne) Ehhez a Belvárosi zónához lehetne megváltani külöböző térségek kiegészítő bérletét pl 1000 Ft-ért, természetesen távolságtól függően. Így pl aki újpalotáról a Belvárosba jár, az váltana egy Újpalotai Zóna bérletet valamint egy Belvárosi zónásat. kb 4500 Ft lenne. Ez már lényegesen kedvezőbb alternatíva a gépkocsizással szemben.

 

Aki pl Csepel kertvárosban lakik és a környékén – pl: Pesterzsébeten dolgozik az megváltaná a Csepeli és a Pesterzsébeti térségre érvéynes zónabérletet (összességében kb 3000 Ft-ba kerülne) ezért nem érné meg bliccelni ugyanakkor csak ezekben a térségekben használhatná.

 

JEGYEK:

 

A Zónabérlethez kapcsolódóan célszerű lenne időalapú jegyek bevezetése is: 15, 30, 45, 60, 90 perces időtávra, mivel a jelenlegi rendszer eléggé igazságtalan, és a kornak nem megfelelő. Nem SMS-jegyes hülyeségekkel kellene foglalkozni, hanem a vonaljegyek mielőbbi átalakítását időalapú jegyre.

 

Gondoljunk bele pl az Astoriától a Rákóczi téri vásárcsarnokra 2db jegyet kell érvényesíteni, ugyanakkor Újpestről Kőbányáig utazni 1 jeggyel történik ( ami kb 10-szeres távolság).

 

Valóban 20 év óta nem sikerült elérni az időpecsételős jegykezelő készülékek felszerelése minden járatra, és lehet hogy első körben drága, de megérné ( a tanácsadók pénzéből kb az egész csippkártyás dolgot meg lehetett volna már csinálni, de gondolom még vagy 20 évig nem lesz bevezetve) Elég lenne minden buszba csak 1-et beszerelni, – melynek nem lenne akkora egetverő költsége , de normálisan karban kellene tartani, máris kedvezőbb jegyrendszert lehetne bevezetni.

 

Kérném mielőbb dolgozzák ki az olcsóbb, kedvezőbb bérletkonstrukciókat, bízom benne hogy eredménye képpen több autós utas fog átülni a BKV-ra.

 

Tisztelettel: K.Zoltán

Teljes térképért kattints a képre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik