Közélet

Mint patkányok a süllyedő hajót…

Biztonsági szolgálat. A céget általában azért alkalmaznak biztonsági embereket, hogy figyeljenek a rendre, és ha valami atrocitás történne, azt a törvények betartása mellett megszüntessék. A BKV-nál a biztonsági emberek három feladatot látnak el: 1.) Ellenőrzik a jegyeket, bérleteket. 2.) A problémákat verekedéssel oldják meg. 3.) Elszaladnak a probléma elől. 

 
Jól jönne egy negyedik opciós is: A problémákat nem verekedve, de határozottan fellépve, törvényesen oldanák meg.

Kedves BKV-Figyelő!
 
A balhé első jelére menekülő BKV-s biztonsági emberekről szeretnék beszámolni.
 
Október 5-én 0 óra után pár perccel az Astroriánál, ha jól emlékszem a csepeli éjszakai buszon, verekedés tört ki. Már felszálltak az utasok, köztük egy csomó kukásmellényes biztonsági ember is, amikor egy nagydarab ember összeakadt egy párral. A párt a BKV-s biztonságiak le akarták szállítani, de azok nem mozdultak, erre néhány utas úgy gondolta: majd ők rendet tesznek.
 
A verekedés pillanatok alatt kitört, több felvonásban zajlott, egy nagydarab és a társa többször lelökte a párt megállóba. A balhé első jelére az egyik biztonsági ember azonnal leszállt a buszról és eltűnt. A többiek egy darabig nézték a verekedést, majd ahogy az egyre hevesebbé vált, újabb biztonsági ember oldalgott el. Végül egy "biztonsági szolgálat" feliratú  mellényt viselő nő maradt egyedül közvetlenül a verekedők mellett, miközben a verekedésbe újabb utasok avatkoztak be.
 
A sofőr, látva egy kínálkozó alkalmat, zárta az ajtót, és indult volna. Az éppen becsukódó ajtó azonban a dulakodás közben betört. A szóváltás, a verekedés a megállóban folytatódott:ütésváltás, szitkozódás, fenyegetőzés, fojtogatás. A betört üvegű busz a megállóban maradt, rendőrök jöttek, a folytatást már nem vártam meg.
 
A lényeg: az utasok között kialakult verekdésbe csak további utasok avatkoztak be, a biztonsági szolgálat a balhé első jelére menekült. Pedig az Astoriánál kb. egy tucat BKV-s biztonsági őr volt aznap este, mégis komolyabb, hosszabb verekedés alakulhatott ki egy BKV járaton. Ráadásul, ha nincs biztonsági szolgálat, nincs az egész eset, mert a konfliktus abból alakult ki, hogy leszáll-e a pár vagy nem.
 
Persze megértem az őröket, hiszen valójában nem tehettek volna sokat. A verekedők össztömege körülbelül kétszerese volt az övékének. Senkinek sem álma, hogy biztonsági őr legyen a BKV éjszakai buszon, és mindenki épen akar hazatérni a műszak végén. De akkor minek ez az egész? Miért kell a "biztonság" szót használni? Akkor valljuk be őszintén: csak a jóhiszeműekkel, gyengékkel, piás kamaszokkal, hajléktalanokkal szemben tudnak eljárni, valódi biztonságot teremteni nem tudnak, nem is akarnak.
 
Üdvözlettel: XY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik