Közélet

Az autósok is szívnak a rossz sínek miatt

Erika által leírt problémát teljesen megértem, ugyanis 3 évig jártam az  említett szakaszon, és egyszer a sínhibákat kerülgető autós majdnem elcsapott a Galvani utcánál lévő zebránál. Ideje volna karbantartani az utakat, és a síneket is.

Tisztelt BKV Zrt!

Pontosan nem tudom, kire is tartozik, ezért Önöknek és a Fővárosi Önkormányzatnak is elküldöm ezt a levelet. Mivel főútvonal, így gondolom a főváros, de mivel villamos pálya, így valószínűleg Önök is felelnek érte!

A mellékékelt képek a XI. kerület Fehérvári úr – Andor és Galvani utca kereszteződésben készültek. Olyan rossz állapotban van a sínpár és a körülötte lévő aszfalt, hogy az autók csak lépésben mernek átmenni. Aki nem így tesz, annak az autója bánja! Ez egy nagyon forgalmas csomópont, így az még fokozza a dugót, hogy az autósok lassan mennek át a kereszteződésben. Volt már itt azért baleset, mert aki utoljára átment, annyira azt figyelte, hogyan kerülje ki a felpúposodott, illetve a gödörré vált aszfaltot, hogy nem látta már elindult a keresztforgalom.

Jó lenne ezt minnél előbb rendbe tenni, mielőtt nagyobb baleset lesz belőle. Akár a villamossal is!

Üdvözlettel: Szegedi Erika

További képekért kattints ide!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik