Közélet

Így közlekedtem tegnap

Mindenkinek nehéz volt a tegnapi nap, aki közlekedni próbált Pesten. Nekem még nehezebb volt, mert ebben a hónapban már másodszor kellett buszjegyet vennem, mert nem jött a vonat. Pesterzsébetre a szokásos egy óra helyett három óra alatt értem be. Iszonyatos embertömeg volt mindenhol, volt olyan busz, ami 30 percenként járt, és nem fértem fel rá.

Kicsit azonban jó is volt. Azt tapasztaltam (én legalábbis), hogy a BKV ezt jól megszervezte. Több olyan villamossal, és busszal is utaztam, ami el volt terelve, nem a megszokott rendben közlekedett, ám így sem tévedtem el, mindig tudtam hol vagyok. Ha megkérdeztem a járművezetőt, merre megy normálisan válaszolt, még azt is elmagyarázta, mire tudok átszállni ha szeretnék. Annak ellenére nem volt lekezelő és bunkó, hogy ma én voltam körülbelül az egymilliomodik  aki ezt megkérdezte tőle.

Három ilyen járművezetőre emlékszem:

BPI-826 frsz. 23-as busz vezetője. 2-3 között tapasztalataim szerint minden utasnak normálisan válaszolt.

17.00 körül a 1440-es számú 30-as villamos vezetője normális tájékoztatást adott.

18.00 körül a 1558-as 52-es villamos vezetője mindenkit normálisan tájékoztatott, és a futó utasokat is megvárta.

Köszönet mindenkinek, aki tegnap azon dolgozott, hogy mindenkinek egy kicsit jobb legyen.

Tegnapi képeim:

INDAFOTO.slideshow.run({ “feedUrl”:”http://feed.indafoto.hu/bkvfigyelo/elet_a_bomba_kozben_utan/feed”, “width”:”560″, “height”:”260″, “orientation”:”horizontal”, “size”:”auto”, “bgcolor”:”#E6DCDC”, “textcolor”:”#FF0000″, “random”:true, “number”:”3″, “target”:”blank”, “staticUrl”:”http://static.indafoto.hu” });

Ajánlott videó

Olvasói sztorik