Közélet

Éjszakai járatokat is ritkítanak?

Olvasónk éjszaka szeretett volna BKV-val közlekedni, de nem sikerült neki. Egy a megállóban ácsorgó türelmes embertől megtudta, hogy az a busz amire vár, egy ideje nem jár, majd jön a 30 perc múlva következő. Olvasónk ebbe nem törődött bele, és utánajárt. A BKV szervezettségétől kapta az első, majd az utolsó pofont is. Aki tud még ilyenről, az írja meg! Hol vezették már be a titkos paraméterkönyvet?

Tisztelt BKV Zrt!

Ma, azaz június 28-án szombat hajnalban kb 1:14kor értem Rákoskeresztúr városközpontba a 921-es éjszakai járattal. Mivel a busz pont abban a megállóban áll meg, mint a 998-as járat (amivel tovább szerettem volna menni), ezért vártam. Vártam egészen 1:25ig arra a buszra, aminek 1:17kor kellett volna indulnia. Mivel eddigre elment vagy 2 busz (egyik az Elág felé keletre, másik vissza Buda felé), ezért átmentem a másik megállóhoz (a Ferihegyi útihoz), ahol egy másik utas azt a tájékoztatást adta, h az 1:17es busz nem jár, már télen sem járt (mondjuk azt nem értem, hogy miért nem tett panaszt) , és így most sem fog, gyaloglok vagy várok kb. 30 percet.

Nem hagytam annyiban, ezért bementem a Rkeresztúr vk-ban lévő forgalmi irodába, ahol a bent lévő 1 szem úr azt a tájékoztatást adta, h őt 2 napra helyezték át ide, egyébként Óbudán vezet és nem tud semmit. Mondom oké, akkor keresek egy másik buszvezetőt, hátha megmondja, hol a buszom. Találtam is egyet, aki szerint a busz 1:06kor van Cinkota garázsnál, és csak 1:47re ér a vk-ba (tehát 1 járat kimarad). Mondom oké, akkor felhívnám a bkv diszpécserközpontot a söfőr tájékoztatása alapján (0680203734), de ezt ugye nem lehet mobilról hívni (akkor mi értelme van? erre a söfőr is csak a vállát vonogatta). Mondom jó, semmi baj, akkor a garázst (06205885000), de itt meg nemes egyszerűséggel kinyomták a telefont.

Bár nekem nem okozott problémát, hogy felsétáljak 25 percet, de azért megkérdezném, hogy hol voltaz 1:17-es 998-as járat, miért nem várt meg, vagy miért nem járt egyáltalán??? Felháborítónak tartom, hogy a külső kerületeket ilyen formán elhanyagolják, amikor eddig mindig vettem érvényes bérletet (lehet hogy ezentúl nem kéne?).

Ha nagyon szigorúan nézném, akkor ez szerződésszegésnek számítana (hibás teljesítés – 1959. évi IV trv. 305.§), és követelhetném a törvény szerinti jogkövetkezményeket. De ehelyett csak a következőkre szeretnék választ kapni: – hol volt az 1:17es 998-as busz, miért nem várt/járt? – fog járni a jövőben? – egy szimpla bocsánatkérést szeretnék kapni, hogy a jövőben nem fog többet előfordulni ez az eset

Várom szíves, mielőbbi válaszukat: Kocsis Domokos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik