Közélet

Hagyó Miklós gyorsabb, mint az Ügyfélszolgálat

Ki ne emlékezne arra a cikkre, amiben egy hölgy leírta, hogy barátaival együtt letették őket a 950-es éjszakai buszról, majd megverték őket a verőlegények. Horzsolások, vér, és törött orr. A BKV biztonsági őrei így bántak el, az utasokkal, a cég szerint egyenlő erőt alkalmazva, bár csak a fiatalok sérültek meg. Az ügyfélszolgálat helyett ismét Hagyó Miklóst kerestem meg, mert nem szerettem volna ismét hónapokat várni egy sablonos válaszra. Íme a válasz:

BKV-figyelő internetes napló

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Mindig felháborít, ha vélt vagy valós igazukat erőszakkal érvényesíteni akaró emberekről hallok. Különösen haragra gerjeszt, ha olyan személy részéről történik kísérlet ilyesmire, aki hivatásánál fogva pontosan ismeri a jogszabályi kereteket, lehetőségeket, illetve azok határait.

Mélyen megdöbbentett az a 950-es autóbuszon történt agresszió is, amelyről mások mellett Ön is volt szíves értesíteni.

Minden józanul gondolkodó ember elfogadja az éjszakai fokozott jegyellenőrzés indokoltságát, hisz tudja: az egyértelműen a közösség érdekeit szolgálja. A jegyvételre kényszerülő – ilyenkor korábban gond nélkül – bliccelőktől érkező árbevételek is hozzájárulnak ahhoz, hogy ne kelljen az eddigieknél radikálisabban emelni a viteldíjakat. (A közlekedési társaságnak öt év alatt mintegy 15 milliárd forintnyi bevételkiesést okoztak a bliccelők.)

A biztonsági szolgálat jelenléte az éjjeli órákban utazók védelmét és a BKV-járművek épségét is szolgálja, s érezhetően visszaszorította a régebben gyakran tapasztalt garázdaságot s a nagy károkat okozó rongálásokat. A feladatukat végző BKV-ellenőröket ért kisebb-nagyobb támadások indokolták, hogy a fizikai erőszak elhárítására, az érvényes utazás feltételeinek ellenőrzésére és szabályainak betartatására, érvényesítésére képes szolgálatot (szolgálatokat) bízzanak meg. E szolgálatok tagjai természetesen a legkevésbé sem fordulhatnak a békés utasok ellen.
 
A cégek kiválasztása, az adatkezelés nyilvánossága – mint tudja – szakmai, illetve jogszabályi kérdés. Az ez irányú felvetésekre a BKV Zrt. vezetői tudnának a blogbejegyzést jegyző olvasójának érdemben válaszolni.

Szeretném jelezni Önnek, hogy az említett esetben nem volt szükség vizsgálatot kezdeményeznem, mert azt a BKV soron kívül megtette. A biztonsági őrök jelentése alapján – a nekem is megküldött feljegyzés szerint – a rendkívüli esemény a 950-es buszon egy leszállni szándékozó fiatal hölgy zaklatásával vette kezdetét, a közbelépő biztonsági őröket ért fizikai támadással folytatódott, s az utóbbiak szakszerű intézkedésével zárult. Ismerjük tehát mindkét verziót: a fiatalokét és a szolgálat tagjaiét is. Mindaddig azonban, amíg a vizsgálat le nem zárul nincs okunk, erkölcsi és jogi lehetőségünk (hisz az ártatlanság vélelme alkotmányban is rögzített alapelv) bármelyiket is preferálni.

Gondolom, a sérelmet szenvedett fiatalok, igazuk biztos tudatában a rendőrségnél is megtették a feljelentést, ezért a blogbejegyző által eleve elfogultnak feltételezett BKV-s vizsgálattól függetlenül is van jogorvoslati lehetőségük.

Őszintén remélem, hogy hasonló esetek nem fognak a jövőben előfordulni. A mostani eset példa lesz, amely mindenkit gondolkodásra késztet, s a magukról megfeledkezőket visszatartja a hasonló erőszaktól.

Amennyiben a biztonsági őrök felelősségére derülne fény, természetesen az nem maradhat, és nem is marad következmények nélkül.

Annak érdekében, hogy a legszélesebb utazóközönség számára is egyértelmű legyen, hogy pontosan milyen feladat-ellátási kötelezettsége és szabályzati kötelmei vannak a BKV jegyellenőreinek, illetve a jegyellenőrzést végző biztonsági őröknek, június 11-én – mint arról Ön is bizonyára értesült – nyilvános sajtótájékoztatót tartott a Zrt. Tóth Sándor úr, a vállalat értékesítési igazgatósága szakszolgálat-vezetője arról is részletesen beszámolt, hogy milyen eredményekre vezetett a tavalytól jelentősen megszigorított ellenőrzés. E sajtóeseményt követően a média hosszasan és részletesen foglalkozott mindezekkel.

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Köszönöm, hogy felhívta figyelmemet a blogbejegyzésre, s azt is, hogy a BKV-figyelő a közszolgáltató cég nélkülözhetetlen társadalmi kontrolljának egyik igen fontos fórumává vált.

Szerkesztő úr további munkájához, a blog üzemeltetéséhez további sok sikert, s jó egészséget kívánok!

Üdvözlettel:
Hagyó Miklós

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik