Közélet

Vitézy Dávid nem mondott igazat

Vitézy Dávid, a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) szóvivője nem tudja eldönteni, támogassa-e az elkészült Paraméterkönyvet. Most épp úgy döntött: kisajátítja a hosszú előkészítő munkával, egyeztetések során született javaslatokat. Még az sem zavarja ebben, ha korábbi véleményét, nyilatkozatait is megcáfolja, vagy ha kijelentéseivel újabb  ellentmondásokba  bonyolódik.  Politikai  kampányának részeként pedig nem riad vissza attól sem, hogy a BKV Zrt-t a tényeknek nem megfelelő vádakkal illesse.

Nem igaz, hogy a VEKE akadályozta volna meg a Paraméterkönyv korábbi változatának bevezetését.  Az április 16-áig elkészült Paraméterkönyv anyagot a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztályának döntése, illetve számos kerületi önkormányzati és szakmai szervezeti vélemény alapján kellett szakmailag felülvizsgálni.

Nem igaz, hogy az elfogadott Paraméterkönyv a VEKE munkájának eredménye. Igaz viszont, hogy Vitézy Dávid nem tudja eldönteni: a döntés mögé, vagy elé álljon. Vitézy május 14-én még például egy napilapnak azt nyilatkozta: „…beérik a VEKE munkájának a gyümölcse: idén nem lesz új paraméterkönyv, a felügyelőbizottság ugyanis levette azt a napirendjéről..”

Nem igaz, hogy a Paraméterkönyv csak a VEKE javaslatait tartalmazza.  A Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság április 16-ai ülésének döntése értelmében a BKV Zrt. megkezdte egy szakmailag helytálló tervezet kidolgozását.  A Paraméterkönyv anyaga határidőre és a különböző egyeztetéseken született szükséges módosítások beépítésével elkészült, melyet tegnapi ülésén a bizottság már elfogadásra javasolt. A BKV Zrt. természetesen nem a beérkező javaslatok forrását, inkább szakmai tartalmát, használhatóságát vizsgálta.

Az elkészült Paraméterkönyv így tehát minden, az előkészítésben résztvevő szakember véleményét tartalmazza, amelyeket a Társaság ezúton megköszön mindenkinek.

Nem igaz, hogy Somodi Lászlót politikai okok miatt menesztették a BKV Zrt-től! A közlekedési vezérigazgató-helyettesnek köztudott és nyilvánvaló szakmai indokok miatt kellett távoznia, hiszen a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság, valamint a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztálya és maga a VEKE is egyaránt elutasította a felügyelete alatt készült paraméterkönyv-tervezetet.

A Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság 2008. április 16-i ülésén készült szószerinti jegyzőkönyv szerint pedig éppen Vitézy Dávid mondta az alábbiakat:

„…egyetlen gondolat, azok az alapelvek sincsenek tisztázva, amik mentén ez a Paraméterkönyv felépül.”

„ Olyan szakmai alapvetések szerepelnek ebben a Paraméterkönyvben, amelyről soha, senki sehol nem döntött és amelyek a mi véleményünk szerint szakmailag nem alátámasztottak…”

„…a mi véleményünk egyértelmű, de részletekben szakmai munka egyáltalán nem folyt.”
„ Az a Paraméterkönyv, ami most nem a bizottság napirendjén, de kiküldve Önök előtt fekszik, … szakmailag nem értékelhető munka…” 

De a VEKE saját honlapján is kifejtette véleményét: „A bejelentett Paraméterkönyv minden szakmai alapot nélkülöző kontármunka…”

2008. május 29.
BKV Zrt. Sajtóiroda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik