Közélet

Négy rendőrből ötnek adott jutalmat a BKV

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, egy kis érdekességre. A villamos kisiklásának ügyében létrehozott nyomozócsoport 4 tagja kapott azaz 5 ember kapott fejenként 100 ezer forintot a BKV-tól a napokban. Ami érdekelne: Ki az a plusz egy ember, és mikor került a nyomozócsoportba? Alant a BRFK egy korábbi és a BKV egy napokban kiadott közleménye olvasható.

Részlet a BRFK 2008.03.31-én 16:10-kor megjelent közleményéből:

„Budapest Rendőrfőkapitánya egy négyfős nyomozócsoport létrehozását rendelte el az eset kivizsgálása és az elkövetők megtalálása érdekében.”

Részlet a BKV Zrt. 2008. május 19-én megjelent közleményéből:

„A BKV Zrt. a mai napon, ünnepélyes keretek között, fejenként 100.000 forint jutalmat adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság graffiti-ellenes nyomozócsoport öt munkatársának, akik nemrégiben kapták el a villamos-kisiklató graffitizőket. Mint már arról korábban is tájékoztatást adtunk a garázda fiatalokat a rendőrség rendkívül rövid időn belül kézre kerítette. A megdöbbentő esetet megelőzően a BKV történetében szándékos villamos-kisiklatásra nem volt példa! Ezért a BKV Zrt. köszönettel tartozik az ügyben eljáró rendőrök gyors és hatékony munkájáért.

(A szerkesztő a közleményekben vastagon szedte a számára érdekes részeket.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik