Közélet

Mégis ad pénzt a kormány a BKV-nak

Szombaton sikerült egyezségre jutnia a kormány és a főváros képviselőinek, így a BKV mégiscsak kap 10-12 milliárd forint rendkívüli segítséget. Korábban a miniszterelnök azt mondta, hogy Budapestnek egyedül kell megoldania problémáit. A mostani rendkívüli juttatás előfinanszírozás, vagyis csak rövid távon segítették ki Budapestet.

A kormány feladta korábbi keménységét és mégiscsak pénzt ígért Budapestnek a BKV finanszírozására. Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár bejelentette, hogy 10-12 milliárd forintot kaphat a BKV. A konstrukciót még nem dolgozták ki, de annyi biztos, hogy előfinanszírozásnak számít a segély. Vagyis később valószínűleg ennyivel kevesebbet ad az állam a közlekedési társaságnak.

Szombaton három minisztérium, a főváros és a BKV képviselői tárgyalást kezdtek a BKV finanszírozásáról. A kormányt a pénzügy-az önkormányzati- és a közlekedési minisztérium képviselte, a főváros részéről Demszky Gábor főpolgármester tárgyalt.

A megbeszélés szünetében Demszky elmondta az ő ajánlatát: eszerint a főváros hajlandó az általa nyújtott támogatás mértékét a kormányzatéval azonos szorzó alapján megemelni, ha a kormány is ezt teszi. A tárgyalás után Demszky arról beszélt, hogy a főváros kész eladni bizonyos vagyontárgyait, hogy a befolyó 5-6 milliárd forintból a BKV-t fejlesszék. Például autóbuszokat vehetnek belőle.

A főváros azt javasolta a kormánynak, hogy az infláció mértékével visszamenőlegesen emelje meg az állami normatív támogatást. Erre a kormány nem hajlandó. Felmerült viszont, hogy a kerületeket is be kellene vonni a BKV eltartásába. Erről tovább tárgyalnak még.

A kormány eddig hajthatatlannak tűnt, így a szombati engedmény komoly változásnak számít. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Indexnek adott interjújában másfél hete még azt mondta, hogy nem engedi a költségvetés fellazítását, és nem támogatja, hogy a főváros megkapja a Demszky által akkor kért 18 milliárd forintot. A kormány egy 2003-as megállapodásra hivatkozik. Akkor a kifizették a BKV adósságát és cserébe a fővárosra bízták a társaság további biztonságos működtetését. A kormány szerint a főváros hibája, ha képtelen volt betartani a megállapodást, és hagyta, hogy újabb adósságcsapdába kerüljön a vállalat.

A közelmúlt két BKV-sztrájkja is összefügg a BKV pénzügyi gondjaival. A sztrájkolók egyik fő követelése az volt, hogy a főváros vonja vissza a járatritkításról szóló terveit, vagyis az új paraméterkönyvet. A főváros a kevesebb járattal akart spórolni. A BKV-sok szerint hosszú távon ez még több problémát jelent, mert sok utast vesztene a társaság a szolgáltatás gyengítésével.

A Nádor téren tartott tárgyalások alatt Demszky Gábor kocsijára kerékbilincset helyeztek. Ezt a tárgyalás szünetében leszedték. Mint kiderült az autóban ott volt a szükséges behajtási engedély, csak az kívülről nem jól látszott.

Index/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik