Közélet

A trolibusz közlekedés sajátossága

Tisztelt BKV Zrt!
 

Ezúton szeretném megköszönni Önöknek, hogy immáron havi rendszerességgel gondoskodnak a testmozgásomról. Ugyanis ma (2007. december 19.), ahogy egy hónapja is (a pontos dátumra már sajnos nem emlékszem) sikerült az Önök 79-es trolibuszának úgy megállnia, hogy ne tudjon továbbmenni, és az utasoknak kelljen betolnia. Egy hónapja a Dózsa György út-Váci út kereszteződéstől egy saroknyval hátrébb állt meg így a troli (ahonnan a 75-ösök kikanyarodnak), ma pedig az Állatkert utáni aluljárónál. Utóbbi eset fél 9 magasságában történt, ahogy az előbbi is a reggeli órákban.

Természetesen tisztában vagyok a járművek műszaki hátterével, és tudom, hogy a megállást az okozta, hogy a troli éppen olyan helyen állt meg, ahol az áramszedő pont két vezeték közé ért, így nem tudott elég áramot felvenni. Ugyanakkor szeretném tisztázni, hogy ma már (2007 decembere) léteznek olyan trolik, amelyek képesek egy kevés ideig a már korábban felvett árammal is működni, így az esetleges áramkimaradás esetén sem kell feltétlenül leállniuk. Azzal is tisztában vagyok, hogy erről a technikai újdonságról Önök is értesültek, hiszen az Önök tulajdonában is van néhány ilyen jármű. Sajnálatos azonban, hogy a technikai fejlesztések idejekorán befejeződtek, így néhány jármű még az Önök jogelődjének, a BKV Rt-nek idejéből származnak.

Természetesen reményemet fejezem ki, hogy az Önök stabilizációs programmja (melyne többet várhatok a trolira) sikerrel jár, és mihamarabb lecserélhetik új, modernebb, korszerűbb járművekre a régieket. Azt is szeretném tisztázni, mielőtt még válaszlevelében kifejti, hogy természetesen maximális mértékben elégedett vagyok a szolgáltatással mind a jelenben, mind a jövőben, és továbbra is elégedett utasuk leszek. Sőt, ezúttal szeretném még egyszer kifejezni hálámat, amiért a rendszeres testmozgásról is gondoskodnak!
Levelem végére már csak egy apró kérés maradt, legközelebb legalább takarítsák le a járműveiket rendesen, hogy ha már tolni kell, legalább ne koszoljam teljesen össze a ruhámat. Hálás köszönetem!
 
Üdvözlettel
B. P. 072070-es bérletszámú utas

Válasz:

Tisztelt B. P.!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.  Őszintén sajnáljuk, hogy szolgáltatásunk igénybevétele során kellemetlenséget okoztunk Önnek, melyért ezúton szíves elnézését kérjük.

Tájékoztatjuk, hogy a trolibusz közlekedés sajátossága, hogy úgynevezett szigetelt szakasz alatt – két járat kereszteződése vagy váltó – egy rövid távolságon megszűnik a jármű áramellátása. Ilyenkor az önjáró képességgel nem rendlelkező trolibusz csak akkor tud tovább menni, ha a szakasz alól kitolják.

Járművezetőink pontosan ismerik a felsővezeték azon pontjait, ahol a szigetelt szakaszok kialakításra kerültek. Ilyen helyen olyan előrelátással kell közlekedni – vagy lendületből kell áthaladni, vagy előtte kell megállni -, hogy a jármű a szigetelt rész alatt ne kényszerüljön megállásra. Egyértelműen járművezetői hibára vezethető vissza, ha egy járművezető a szigetelt rész alatt megállásra kényszerül. Kivételt képez, ha váratlan okból baleset megelőzés érdekében kell megállnia.

A napi közlekedés során a levelében leírt kellemetlen eset szerencsére nagyon ritkán fordul elő, sajnos az esetleges ismétlődést teljesen kizárni nem lehet. A vonal csoportvezetőjén keresztül a munkáltatói jogkör gyakorló vezető felhívta a figyelmet arra, hogy járművezetőink a felsővezeték sajátosságainak megfelelően nagyobb körültekintéssel közlekedjenek.

A BKV Zrt. jelenleg 16 db önjáró képességgel rendelkező trolibuszt üzemeltet. Ezek a járművek kb. 1,6 km-t képesek megtenni úgynevezett akkumulátoros üzemben. Ezek a járművek azonban szóló járművek, így üzemeltetésük csak meghatározott vonalakon biztosítható. 2008-ban új járműbeszerzés trolibusz tekintetében nem várható.

A járművek takarítására vonatkozó észrevételt a műszaki szolgálat részére továbbítottuk. 

Bízunk benne, hogy a jövőben hasonló kellemetlenséget nem tapasztal. Ennek reményében Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.
 

Budapest, 2008. január 9.
                                 
Üdvözlettel: Sz. K. ügyfélszolgálat-vezető

Ajánlott videó

Olvasói sztorik