Közélet

Szívhatunk az új bérlet miatt

Ahoj Figyelő!

Egy apróságra szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek, aki még nem vett bérletet januárra, és ezt mondjuk 2-6. között tenné meg, mert a decemberi havi bérlet, ugye ötödikéig jó. Szóval a lényeg, hogy a BKV a bérletárusítással ezúttal asszem magát szivatta meg, de csúnyán. A történet röviden: kedvesem havi bérlete január 5-én jár le, és ő úgy gondolta, kikerülné a sorállást, ezért már 28-án megvenné a január 6-től 30 napra érvényes bérletet. A válasz a Deák téri pénztárostól: csak január 2-től lesz kapható a januárra is érvényes bérlet.(Értsd, még nem készült el…)

A kedves békávé szépen beosztott adagokban mindenkinek elhintette a rizsát, hogy a havi bérletet azért szünteti meg, hogy a hóeleji sorállást megelőzze a bérletet vásárolni szándékozók amúgy széles körében. Most meg arra kötelezi a december havi bérlettel rendelkező utasokat, hogy négy nap alatt vegyék meg a bérletet a korábbi öt helyett, ráadásul tuti, hogy nagyobb lesz a tömeg a pénztáraknál, mert nincs elővételi lehetőség.

Elővétel helyett van azonban kiskapu. A bérlet ugye jövőre drágább lesz, a mostani 7350 forint helyett jóval 8000 fölé kúszik az ára. Gond azonban egy szál se: bármelyik pénztárban megvásárolható egy 30 napos bérlet 2007-es áron, és a pénztáros is gond nélkül kitölti elővétbe dec 31-től, jan 29-ig. így lehet jövő januárban idei áron utazni a BKV-n. Ja, és így legalább január 1-én, a másnaposan hazafelé botorkálókat sem vághatja meg szeretett közlekedési vállalatunk, hogy nincs bérlete, meg jegye – merthogy a pénztárak 10-től 16-ig lesznek nyitva, már amelyik.

greffi

Hasonló:

T. Szerkesztő!

Kicsit talán már megkésve, de egy felháborító esetről szeretnék beszámolni. A BKV ügyfélszolgálatának is írtam, kiváncsi vagyok, mi lesz a reakciójuk. Abból a levélből másolom ide a szöveget:

“Páromnak december közepén járt le a 30 napos bérlete. Az ünnepek alatt nem jártunk BKV-val mivel vidéken voltunk, ezért most szeretett volna egy új 30 napos bérletet venni (dec. 28), de nem lehetett.
A jegypénztáros a Moszkva téren azt mondta, hogy bérletet majd csak január 2-án vehet. Tudtommal a 30 napos bérletnek pont az a lényege, hogy bármelyik nap meg lehet venni, és így nem kell hónap elején sorban állni.

Nem értem, miért van ez, vagyis értem, csak nem értem meg.
Gondolom azért van, hogy mindenki majd a már drágább bérletet vegye meg januárban, de ezzel rengeteg embert kényszerít a BKV arra, hogy december utolsó napjaiban:
– vegyen nagyon drága vonaljegyet, vagy
– blicceljen, vagy
– járjon autóval.

Jelzem, hogy ha lenne autónk, már azzal járnánk, de nincs, így a párom az első két variáció valamelyikére van kényszerítve a BKV által.
Én azért jártam eddig BKV-val, mert elkötelezett környezetvédő vagyok, de sajnos ezzel nálam is betelt a pohár.”
 
Mostantól nyáron bicikli, télen autó…

Üdvözlettel:
G.R.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik