Közélet

Fővárosi igen a járatritkításokra

Gyakorlatilag zöld utat adott a főváros városüzemeltetési bizottsága a BKV jövő évre tervezett, drasztikus járatritkításának, jóllehet a részleteket márciusig kell csak kidolgozni, akkor döntenek ugyanis a 2008-as paraméterkönyvről (összmenetrendről).

Jóllehet a főváros vezetése (többek között Demszky Gábor és Hagyó Miklós) nem győzték hangsúlyozni, hogy a teljesítményváltozásról szóló döntést társadalmi egyeztetés előzi meg, vitára nem adott módot a kormánypárti többség: Mitus Zsuzsanna MSZP-s képviselő a vita lezárását kérte, amit a bizottság meg is szavazott, így a jelen lévő civil szervezetek nem rúghattak labdába.

(A bizottság múlt heti ülésén négy órát vitatkozott egymással a BKV, a politikusok és a civilek, ám annak határozatképtelenség miatt nem lett eredménye, a BKV anyagát nem fogadta el a bizottság.)

A 48 oldalas dokumentum ha sok konkrétumot nem is, annál több – bármikor elsüthető lózungot – tartalmazott. Mint például: “a magas színvonalú szolgáltatás fenntarthatóságának biztosítása”, “folyamatos fejlesztések: kötöttpálya, utastájékoztatás”, “környezetbarát közlekedés”, “járatok kihasználtságának optimalizálása” stb.

Tartalmazza ugyanakkor azt is, hogy a 2008-ra becsült 8,154 milliárdos veszteség “a paraméterkönyv módosításával csökkenthető”. Arról, hogy pontosan hogyan képzeli el ezt a BKV, nem derül ki az anyagból.

A jövő évi paraméterkönyv kapcsán nagy általánosságban a BKV a következőket árulja el:”az átszállások számának optimalizálása”, “gazdaságosan üzemeltethető közlekedési rendszer”, “egyszerűbb menetrendek”, “a belvárosba jutás könnyítése” stb.

Vitának helye nem volt

A fideszes Wintermantel Zsolt az anyaggal kapcsolatban az ülésen megjegyezte, “ez alapján bármit meg lehet csinálni, ezek gumielvek, néhány konkrét számmal”. Ezután az SZDSZ-es Lakos Imre kijelentette, két felszólalót engedélyez még, utána szavazásra bocsátja az előterjesztést. Így rövid időn belül a politikusok vitájának is vége szakadt.

Wintermantel utólag az Indexnek elmondta, szerinte a bizottság megállíthatta volna a “politikai nyomásra ámokfutásba kezdett BKV-t, és végre szakmai mederbe terelhette volna a vitát, de ezt elmulasztotta megtenni”.

A fideszes képviselő szerint ezek után egyértelmű, hogy járatritkítások lesznek, hiszen miközben a BKV naponta tesz bejelentéseket egyes járatok (pl. kisföldalatti) ritkításáról, holott erre felhatalmazást még nem kapott, a paraméterkönyvön való 8 milliárd forintos spórolásról már döntött a főváros.

A BKV jövő évi tarifaemelésének mértékéről december 20-án dönt a közgyűlés.

Forrás: index

Ajánlott videó

Olvasói sztorik