Közélet

Horogkereszt, piros csillag

Tisztelt BKV.figyelő.

Ma reggel a Deák téri aluljáróban mentünk lefelé a metróhoz a párommal, miközben mutattuk az érvényes bérletünket az ellenőröknek az egyik ellenőr utánunk kiabált hogy kéne még mellé egy horogkereszt!!! Először nem értettük hogy ez nekünk szól? Már a mozgólépcsőn voltunk így a fejünket fordítottuk vissza és láttuk hogy az ellenőr felénk bólint és a páromra mutat. Így visszamentünk a másik mozgólépcsőn és kérdőre vontuk hogy mit jelent az hogy “kéne még mellé egy horogkereszt”. Mire az ellenőr a párom pólójára mutatva azt mondta tudnunk kéne hogy milyen jelvényt!! hord. Nos nem volt rajta jelvény a pólója a következőképpen néz ki egy sima divat póló rajta márka felirattal és öt darab egymás mellett elhelyezkedő ötágú s.piros csillaggal.

Szóval emiatt a póló miatt mondhatni a bkv.ellenőr az érvényes jeggyel utazó páromat lefasisztázta, és persze kommunistázta. Bementünk a forgalmi irodába hogy panaszt tegyünk ők felhívták az illető “főnökét” a párom beszélt vele hogy mi lesz a következménye az ellenőr részéről azt nem tudom. De azt érdekes volt hogy az ellenőr utánunk jött a forgalmi irodába és még ott is fennhangon hangoztatta hogy a pólón a sormintával van problémája. Mikor mondtuk neki hogy ezt majd a főnökével beszélje meg beleröhögött a képünkbe.

Természetesen a vonal túlsó végén az illető elnézést kért és ígérte hogy felelősségre vonják az ellenőrt , de én nem hiszem. Úgy látszik a verekedés után a le fasisztázás jön ha valakin az ellenőr szerint nem megfelelő póló van. Felháborítónak tartom hogy ilyen embereket alkalmaznak. És érdekes hogy megmerik ezt tenni hogy halál lazán beszólnak az utasoknak!

Üdvözlettel: Krivánszki Ildikó, egy utas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik