Közélet

E-mail a BKV-nak

giopapa levelet küldött a BKV-nak. Mi, rendszeres olvasók már tudjuk mi lesz a BKV válasza, kíváncsiak vagytok rá? Tessék: “ Köszönjük Társaságunkhoz érkezett, 71-es autóbusz vezetőjével kapcsolatos levelét. Önnek okozott kellemetlenségekért elnézését kérjük. Levele alapján az érintett járművezető figyelmét felhívjuk a szabályok betartására. Köszönjük, hogy időt és energiát szakított arra, hogy levelet írjon nekünk. Cégünk valamennyi járművén kívánunk mindig biztonságos közlekedést.”


Tisztelt BKV!

 

Szeretném értesíteni Önöket arról, hogy a BPO-607-es 71-es járatot ma, 11:30-kor is vezető (épp a Katona utcáról fordult ki) buszsofőrük nem ismeri a “mackósajtot” (a KRESZ-ben “ellsőbbség adás kötelező” névvel jelölik, és egy élére állított háromszög).

 

A gyanúperrel azután élek, hogy ma minden problémázás nélkül kifordult elém a kék bálnával, miközben én a főúton haladtam autómmal. A féket két hete újítottuk fel, így némi gumit az aszfalton hagyva végül sikerült a lelassítás, majd miután számonkértem a sofőrtől a manővert (igen, kiabáltam és mutogattam, de borzalmasan idegesít, ha valaki csak azért, mert nagyobb, így közlekedik, BKV, Volán, kamion, BMW X5, engem nem érdekel) csak bájosan mosolygott, lehet észre sem vett kanyarodásakor. Pedig nem is kicsi, ráadásul piros az autóm.

 

Tegyék már meg, hogy elmondják neki, mit is jelent az a tábla, gondolom önöknek sem hiányzik egy Ikarus újrafényezése.

 

Tisztelettel, P. M.

(amúgy BKV felhasználó, és negatív élményei megírását a cég javulásának érdekében tevő budapesti lakos)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik