Sport

Legyőzte a légiósokat a magyar válogatott

A magyar férfi válogatott legyőzte az NB I idegenlégiósainak csapatát a szombati All Star-kosárgála főmérkőzésén.

A találkozó előtt Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára és Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke MOB Életműdíjat adott át Zsíros Tibornak, az 1955-ben Európa-bajnok válogatott csapatkapitányának.

A két csapat 2010-es csatáját a “vendégek” nyerték 126-116-ra, és egy ideig úgy tűnt, ezúttal is ők lesznek jobbak, miután Trotter és Hodges bámulatos zsákolásokat mutatott be, de a magyarok sem hagyták magukat, és Báder vezetésével a 43-39-re hozták a nyitónegyedet. Az első kisszünetben rendezett tripladobó versenyt Obie Trotter, a Szolnoki Olaj amerikai légiósa nyerte meg 23 ponttal.

A védekezés “szigorúságát” jelzi mindkét oldalon, hogy a piros-fehér-zöldek a félidőben már 90-81-re vezettek, főként a fehérvári Hanga révén. Nemsokára már két Hanga volt a pályán, ugyanis a szintén albacompos Antonio Crocker magyar mezbe öltözött, és Hanga feliratú pólóban erősítette egy darabig a házigazdákat, végül “lepacsizott” a magyar kispaddal, és visszaállt az övéihez. A harmadik felvonást követően 132-125 állt az eredményjelzőn, a soron következő zsákolóverseny leglátványosabb gyakorlatát pedig Crocker mutatta be, aki a térde alatt körbeforgatva húzta be a labdát a gyűrűbe.

A zárónegyedben egyértelművé vált a magyarok fölénye, noha az ellenfél még két játékvezetővel is erősített: Crocker és a soproni Thomas Kelley bírómezbe öltöztek, és befújt ítéletekkel segítettek társaiknak, és technikai hibákat osztogattak a magyar kispadnak. Ennek ellenére a válogatott sikere nem forgott veszélyben, így a Mészáros-csapat visszavágott a tavalyi vereségért.

Az All Star-gála legjobbjává magyar részről Hanga Ádámot, míg a légiósoknál Antonio Crockert választották.

Vlade Divac és Dávid Kornél csapata döntetlent játszott egymással délután.

Eredmény:
Magyarország-Idegenlégiósok 169-167 (43-39, 47-42, 42-44, 37-42)

Keretek: Szabó Zsolt, Horváth Ákos, Vojvoda Dávid, Wittmann Krisztián, Fodor Márton, Hanga Ádám, Molnár András, Soós Gábor, Tóth Gergely, Tóth Ádám, Báder Márton, Csorvási Milán, Keller Ákos, illetve Obie Trotter, Rashad Bell, Antonio Crocker, Jibril Hodges, Brooks Sales, Brendan Winters, Daniel Werner, Rashad Bell, Brane Savic, Mikalaj Alekszejev, Darian Townes, Joshua Wilson, Thomas Kelley

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik