Sport

Nincs anyagi gond az FTC női kéziseinél

Nem gond a csapatra nézve, hogy a névadó Jógazdabankot felszámolták. Az együttes mától ismét FTC néven fut.

A szakosztály népligeti sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a csütörtöki napon megalakult az új elnökség, amelynek vezetője Jeney Zsolt Ákos lett.

“Szomorúan vettük tudomásul a Jógazdabankkal történteket. Mint névadó szponzor, eddig a megegyezés szerinti kötelezettségeit teljesítette. Összesen mintegy 25 százalékét adta az éves költségvetésünknek” –– fogalmazott Jeney. Hozzátette: már elkezdtek tárgyalni a következő fél év során kiesett költségvetési rész pótlásáról a már meglévő stratégiai partnerekkel és újabb, lehetséges támogatókkal egyaránt.

“Előbbiek biztosítottak bennünket, hogy továbbiakban is a klub mellett állnak. A játékosok és a szakmai stáb felé eddig is minden kötelezettségünknek időben eleget tettünk, és vannak tartalékaink is, ám a következő fél év végéig még támogatókat kell keresünk” – – fogalmazott az új elnök.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) január 4-én visszavonta a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő befektetési szolgáltatás végzésére jogosító engedélyeit, illetve kezdeményezte az intézmény felszámolását.

Elek Gábor vezetőedző kiemelte: a megváltozott körülmények mellett is szeretne a második vagy harmadik helyen zárni az NB I-ben csapatával, mert – amint jelezte, “bajnokok nem lesznek, a negyedik hely pedig már nagyon rossz lenne”. A Magyar Kupában a negyeddöntőben a Vác ellen szeretne továbbjutni az FTC, és ha nem “jön szembe” a címvédő Győr, akkor döntőt játszana a zöld fehér klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik