Poszt ITT

Exkluzív! Meggazdagodott Albert Györgyi halálán az exszerelme?

Éppen három éve, tragikus hirtelenséggel hunyt el Albert Györgyi újságíró, tévés riporter. Halála előtt úgy tűnt, megtalálta a boldogságot Galsai Dániel újságíró oldalán, de kapcsolatuk csak rövid ideig tarthatott.


Fotó: TV2

Három éve, ősszel az egész országot megrázta az ismert tévés halálhíre. A gyász pillanataiban többen utolsó szerelme, Galsai Dániel ellen fordultak, mondván, az újságíró Györgyiről szóló könyvével hasznot akar húzni annak halálából. A férfi egy ideig védekezni próbált, de aztán láthatóan feladta a küzdelmet, hagyta, hogy mindenféle dolgok megjelenjenek róla. Belül azonban őrlődött, sőt máig nem tudja magát túltenni szerelme elvesztésén.

Nyílt titok, hogy sosem volt jóban Albert Györgyi családjával. Az elmúlt három évben történt változás? Találkozott, esetleg beszélt velük?

Semmi nem változott. Ők nem kerestek, és én sem kerestem őket. Ez számomra azt jelenti, hogy nem akarnak beszélni velem. Azt nem tudom, hogy látogatják-e a lányuk sírját, én ettől függetlenül rendszeresen kimegyek a temetőbe. Igaz, szerintem nem ezen múlik, hogy megőrizzük-e a lelkünkben szeretteinket, de ettől függetlenül nekem jólesik kimenni Györgyi sírjához. Talán még emlékeznek rá, hogy három évvel ezelőtt hirtelen mennyi barátja lett Györgyinek. Én már akkor is megmondtam, hogy ezek az emberek csak szerepelni akarnak, de hamar el is tűnnek majd. A jóslatom bevált. Egyikük sem keres már, hogy beszélgessünk Györgyiről, vagy emlékezzünk rá. Az újságírók sem kíváncsiak rá, pedig éppen most van a halálának a három éves évfordulója. Csak addig volt érdekes, amíg botrányt kevertek a halála és a hagyatéka körül.

Ez az idő elég volt ahhoz, hogy feldolgozza a valójában feldolgozhatatlant, hogy elveszítette a szerelmét?

Vannak dolgok, amelyeket egy életen át hordoz az ember. Ilyen számomra Györgyi halála is. Nem akarom, és nem is tudom őt elfelejteni. Nagyon megviselt a tragédiája. Idegösszeroppanást kaptam. Eleinte azt hitték, hogy szívinfarktusom van, ugyanis hasonló tünetekkel vittek kórházba. Aztán kiderült, hogy nem a szívem, hanem az idegrendszerem készült ki. Szerencsére nagyon jó kezekbe kerültem, és talpra állítottak. Ehhez persze az is kellett, hogy újra megtaláljam azt, amiben kiteljesedhetek, hogy legyen erőm dolgozni.

Most már van elég ereje a munkához? Azt beszélték, készül egy újabb Albert Györgyi könyv megírására? Azzal mi a helyzet?

Ez csak pletyka volt. Nem akartam még egy könyvet írni Györgyiről, bár az első sikeres volt. Úgy tudom, hogy körülbelül 10 ezer példányt adtak el belőle. Az sem igaz, hogy hasznot akartam húzni a tragédiából. Persze nem ingyen írtam meg a könyvet, bizonyos százalékot kaptam az eladási bevételből, de nem gazdagodtam meg. Jelenleg is az édesanyámmal élek együtt. Szerencsére nemrég sikerült fix munkát találnom. Az érdi rádióban hamarosan két állandó műsorom is indul, ezekre nagy erőbedobással készülök. Sokat segített ez is abban, hogy lelkileg teljesen rendben legyek.

Van valakije azóta?

Nincs se barátnőm, se mennyasszonyom. Egyedül vagyok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik