Tech

Bevédenék Steve Jobs garázsát

steve-jobs(2)(960x640)(1).jpg (steve jobs, apple, )
steve-jobs(2)(960x640)(1).jpg (steve jobs, apple, )

Történeti emlékké nyilvánítanák az egykori Apple-vezér gyermekkori otthonát.

Los Altos városának történelmi bizottsága napirendjére tűzte2066 Crist Drive címen található egyemeletes ház védetté nyilvánítását. Ez volt ugyanis az az épület, amelynek garázsában Steve Jobs és Steve Wozniak 1977-ben összerakta az első 50 Apple I számítógépet – akkoriban darabját 500 dollárért adták el, manapság ugyanez a szerkezet szó szerint ezerszer ennyit ér.

Az épület történeti emlékké nyilvánításának indoklása szerint Jobs életművének hatását még az utánunk következő generációk is érezni fogják, hiszen munkásságával hat iparágra is drámai hatást gyakorolt: a személyi számítógépek, az animált filmek, a zene, a telefonok, a tabletek és a digitális kiadók másképp néznének ki nélküle.

Tekintettel arra, hogy idehaza is azok az építmények élveznek ilyetén védelmet, melyekhez országunk történelmének, kultúrájának fontos eseményei fűződnek, a magunk részéről teljesen indokoltnak és helyesnek tartanánk a történeti emlékké nyilvánítást.

Egyébként a három hálószobás, két fürdőszobás házat, melyben Jobs hetedikes korától az érettségiig lakott, 1952-ben húzták fel, értékét pedig jelenleg 1,5 millió dollárra (cirka 337,5 millió forintra) becslik.

(Forrás: Google SteetView)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik