Tech

Kereszttel takarják az istenkáromló Apple-logót

apple-logo (apple, )
apple-logo (apple, )

Egyes ortodox keresztények szerint az almás cég termékeivel nincs gond, az eredendő bűn jelképével viszont annál inkább.

Az orosz Interfax jelentése szerint a pravoszláv hívők – többek között a papok – egy része kereszttel takargatja az Apple kütyüinek ikonikussá vált szimbólumát.

Elmondásuk szerint azért teszik ezt, mert míg az alma, amelybe beleharaptak, a bűnbeesés és az eredendő bűn jelképe – és ezáltal keresztényellenes –, addig a kereszt Krisztus győzelmét jeleníti meg, aki keresztáldozatával meghalt az emberiség bűneiért és feltámadt a megigazulásáért.

S bár azzal még talán lehetne is érvelni, hogy az Apple már-már bűnös útra visz évente megjelenő, túlárazott kütyüivel, azt már régóta tudjuk, hogy az almában a harapás nem Ádámnak és nem Évának köszönhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik