Tech

Jobbak vagyunk az ázsiai hackereknél

hacker (hacker, )
hacker (hacker, )

Barack Obama egykori tanácsadója szerint, ha kiberbűnözésről van szó, nem Kínától, hanem az egykori szovjet blokk hackereitől kell félni.

A Nagy Péter kontra Sun Tzu című jelentésében Tom Kellerman – aki nemrég még az amerikai elnök Kiberbiztonsági Bizottságának volt tagja, jelenleg pedig a Trend Micro kiberbiztonságért felelős alelnöke – arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a híradások elsősorban a kínaiakkal foglalkoznak, sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a kelet-európai hackerek.

Elmondása szerint míg a kelet-ázsiaiakat inkább olcsó gyalogosként lehetne jellemezni, addig a volt szovjet blokk kiberbűnözői kifinomult módszerekkel dolgozó, független zsoldoscsoportok.

Írásában azt fejtegeti, hogy a kelet-európai támadások a régió kiemelkedően magas minőségű tudományos és matematikai oktatásának örökségei, melyeket az egyes csoportok között uralkodó versenyszellem is kiegészít. Kellerman megfogalmazása szerint ennek köszönhető, hogy a volt szovjet blokk országaiból származó kártékony szoftverek “egy Faberge-tojás eleganciájával” bírnak.

Összehasonlításképp az ázsiai hackerek jellemzően nem vesződnek saját szoftver fejlesztésével, céljaik eléréséhez olcsó, de könnyen elérhető megoldásokat választanak; ahogy a lebukás elkerülésére, nyomaik gondos eltüntetésére sem fordítanak külön figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik