Tech

Okostévézésbe kezdett a T-Home

A magyar piacon elsőként interaktív megoldásokkal kiegészült műholdas tévészolgáltatást vezet be a Magyar Telekom.

A cégnek már 200 ezer internetes – IPTV – tv-előfizetője van, a kábeltévés szolgáltatását 220 ezren veszik igénybe, míg a műholdas szolgáltatást – Sat TV – több mint 270 ezren.

Christopher Mattheisen a cég elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, az interaktivitás és a három képernyős – mobil, internet-számítógép, tv – szolgáltatás összekapcsolása ma már olyan igény, amire válaszolnia kell a szolgáltatóknak.

Az IPTV szolgáltatás népszerűsége dinamikusan nő, mint ahogyan a megállítható adás, a visszanézhető műsorok, a videotéka, a premier előtt is megnézhető filmek, az elektronikus műsorújság és a gyerekzár iránti igény is.

A december elsejétől bevezetendő SAT-interaktív szolgáltatással 2,5 millió háztartás számára válik elérhetővé a T-Home interaktív tv-szolgáltatása.

Király István, a társaság marketinges vezérigazgató-helyettese kifejtette, az okostévé-szolgáltatás lényege, hogy a néző beleszólhat a tartalomba, irányítani tudja, mit nézzen.

Hozzátette, a szolgáltatónál elérhető filmbox ma már mintegy ezer filmet tartalmaz, s a jövőben műholdon is megjelenik az archív elérés is, azaz visszafelé is lehet nézni 72 órás időben a műsorokat.

A szolgáltatás igénybevételéhez – a hagyományos Sat TV szolgáltatáshoz szükséges eszközökön kívül – speciális vevőegységre – Interaktív Sat TV set top box – valamint hálózati digitális elosztóra – home gateway, router -, továbbá minimum másodpercenként 1 megabit garantált letöltési sebességgel rendelkező T-Home internetszolgáltatásra van szükség: az interaktív szolgáltatások a normál internet-hozzáférésen keresztül működnek.

MIRE JÓ AZ IPTV?

Az IPTV sokkal hatékonyabbá teszi a televíziózási szokásokat, ami az interaktivitásban és a személyre szabhatóságban valósul meg.

Ilyenek például a műsorok alatt rendelkezésre álló kiegészítő információk. Egy futballmérkőzés alatt megtekinthetünk egy adott játékosról információkat, vagy akár más szögből nézhetjük meg a jeles pillanatokat.

Továbbá a számítógépeken tárolt fényképeket nézhetjük meg, vagy hallgathatunk zenét a tévén keresztül.

Telefonunk segítségével beállíthatjuk a gyakran nézett csatornáinkat vagy rögzíthetjük kedvenc sorozatainkat, de elvégezhetjük akár a biztonsági funkciók kezelését is (például gyermekzár).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik