Tech

3500 ember felett vette át az irányítást egy MP3

Pontosan azt tették, amit a félelmetes hang parancsolt nekik.

New York két helyszínén gyülekeztek azok, akik letöltötték azt a retteget zenei fájlt, amit pontban este fél kilenckor kellett elindítani. A megszólaló Markként mutatkozott be, majd órákon keresztül parancsokat osztogatott, amiket a fülhallgatót levenni képtelen résztvevők csendben, kérdés nélkül követtek.

Lehetne ez egy zsé kategóriás horrorfilm felvezetője is, azonban egy ennél sokkal vidámabb dologról van szó. Az Improv Everywhere csapata nyolcadik alkalommal is megrendezte MP3-as kísérletét – 3500 idegen szórakozott az adott feladatokon, míg a mit sem sejtő bámészkodók nem értették, hogy a feketébe és fehérbe öltözött alakok egyáltalán mért gyülekeznek a Hudson partján.

A járókelők reakcióját különösen akkor érdemes figyelni, mikor a tömeg először fénykardozni, majd hirtelen táncolni kezd – ne feledjük, hogy a zenét és az utasításokat csak azok hallották, akik letöltötték az MP3 fájlt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik