Tech

Csókátvivő berendezést fejlesztenek a japánok

Ugye senkit nem lep meg, hogy a régi ceruzahegyezőre hasonlító szerkezeten kik dolgoznak?

Azt mondják, hogy az emberi kommunikáció nagy részének semmi köze nincs a szavakhoz, sokkal fontosabb a testbeszéd – ehhez képest az információtechnológiai forradalom óta kizárólag szavakat (meg rövidítéseket) használunk. Talán még akkor is inkább SMS-t írunk, ha videotelefonálásra is jó lenne a telefonunk.

Ezt ellensúlyozandó a fizikai kontaktust átvivő berendezéseken dolgoznak Japánban, melyek felveszik, tárolják, továbbítják és újrajátsszák az egyik fél által számítógépbe “nyalt” információt. A videóban is látható két doboz teljesen szinkronizálva van, az egyiken történő legapróbb elmozdulást a párja azonnal másolja.

A fejlesztők szerint – és ebben csak egyet tudunk érteni – van még némi munka előttük; a magunk részéről arra is rámutatnánk, hogy a demonstrációhoz nem kellett volna feltétlenül a nyelvet használni, ha jól értettük az eszköz működését, ment volna ez kézzel is.

Az eszköz vicces megjelenése és bemutatása ellenére, abban tényleg van némi fantázia és esetleges piac is, hogy celebek csókjait vegyék fel és árulják. Ki ne álmodott volna Brad Pitt/Angelina Jolie csókjáról? Néhány év múlva akár át is élheti.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (Engadget)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik