Tech

Robot jár iskolába

A Sztyepan névre hallgató robot egy tizenkét éves kisfiút képvisel az osztályteremben, aki súlyos betegsége miatt nem hagyhatja el otthonát.

Amíg a robot az iskolapadot koptatja, addig az igazi Sztyepan otthon számítógépe előtt ülve követi a tanóra eseményeit. A tizenkét éves Sztyepan Szupin két éve küzd a leukémiával és az immunrendszere olyannyira legyengült, hogy nem hagyhatja el az otthonát.

A webkamerával, mikrofonnal és hangszóróval felszerelt műanyag segítőtársa élő közvetítést küld a kisfiú otthoni számítógépére az osztályteremben történő eseményekről. A roboton lévő képernyő segítségével pedig az igazi Sztyepan is kérdezhet a tanártól, vagy válaszolhat a kérdésekre.

A robot szeptember eleje óta segít Sztyepannak nyomon követni a történelem, földrajz, angol és francia órákat. A többi tantárgy, mint az orosz és a matematika esetében azonban még mindig szükség van a személyes magánórákra.

A háromezer dollárba (cirka 600 ezer forintba) kerülő robotot 2008-ban gyártották egy moszkvai kutatóintézetben. A kutató-fejlesztők elsősorban az oktatásban és az egészségügyben szeretnék bevezetni, valamint a sérült emberek távmunkáját is megkönnyítenék.

Sztyepan iskolája ingyen, próbahasználatra kapta meg a robotot a tervezőktől. Bármennyire is hálás azonban a kisfiú szorgos segítőjének, abban reménykedik, hogy egy napon megválhat tőle és újra személyesen ülhet be az iskolapadba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik