Tech

Márciusban jön a Nintendo 3DS

Európában és az Egyesült Államokban március végétől lesz kapható a Nintendo 3D-s változata.

Az új Nintendo érdekessége, hogy az összecsukható játék felső kijelzője alkalmas a térhatású megjelenítésre, míg az alsó kijelzőt érintőképernyős beviteli eszközként is lehet használni.

A beépített kamerák közül egy néz a játékos felé, a fedlapon található másik két kamerával lehet háromdimenziós fényképeket készíteni, és az elmentett felvételeket – a hagyományos digitális fényképezőgépekhez hasonló módon – a 3D-s kijelzőn lehet visszajátszani.

A külön szemüveg nélkül is térhatású játékok megjelenítésére alkalmas Nintendo 3DS játékkonzolt Németországban március 25-től, az Egyesült Államokban pedig március 27-től vásárolhatják meg az érdeklődők.

Az új konzol nemcsak 3D technológiája, de a nemzetközi árazása miatt is igen érdekes. Az Egyesült Királyságban 220-230 fontért (70-75 ezer forintért), Amerikában viszont 250 dollárért (50 ezer forintért) lehet majd beszerezni a Japánban már február végétől, 25 ezer jenért (mintegy 61 ezer forintért) kapható játékot.

AJÁNLOTT LINKEK:

Megőrült árak a Nintendo 3DS körül – angolul (CrunchGear)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik