Tudomány

We Are the World (1985)

Március 7. - „We Are the World, We Are the Children!” – énekelte Michael Jackson és Lionel Richie szerzeményét számos világhírű énekes, akiket az afrikai éhezők megsegítésére ez az esemény hozott össze.

A brit Bob Geldof 1984-ben gründolta a Band Aid formációt az etióp éhezők megsegítésére. „Do They Know It’s Christmas?” című számuk mintájára Harry Belafonte és Ken Kragen kitalálta, hogy készülhetne egy amerikai jótékonysági album is. Számos zenésszel kapcsolatba léptek, mielőtt a Jackson-Richie páros megkapta a megbízást a dal megírására. Jackóék a felvétel előtti utolsó éjszakán öntötték végleges formájába a számot, a koproducerek Quincy Jones és Michael Omartian voltak.

1985. március 7-én kezdték világszerte sugározni a dalt, mely azonnal a toplisták élére került, és platina album lett. A többek között 3 Grammy-díjat nyert címadó dal, az ehhez készült videoklip sugárzásából, illetve a kapcsolódó ajándéktárgyak, a magazin, könyv, poszter és póló eladásából befolyt bevétel meghaladta 63 millió USD bevételt, és ezt az összeg humanitárius segélyként Afrika kapta.

A 2010. január 12-i Haiti földrengés károsultjainak és túlélőinek megsegítésére „We Are the World – 25 for Haiti” címmel újra felvették a dalt egy másik all-star zenészcsapattal, melynek tagjai voltak többek között Pink, Celine Dion, Miley Cyrus, Usher, Barbra Steisand, LL Cool J, Snoop Dogg és Fergie.

Az új változatot a kritikusok lehúzták, kifogásolták a kiválasztott énekeseket, a hollywoodi mázt, az Auto-Tune effekt használatát, és a szám végére bekerült rap-betétet is. A nemes célt természetesen nem vitatta senki.

We are the World – 25 for Haiti


Ajánlott videó

Olvasói sztorik