EZ A

A 24.HU VÁLOGATÁSA OLYAN CIKKEINKBŐL, AMELYEKET KÉNYELMES HÉTVÉGI OLVASGATÁSHOZ AJÁNLUNK.

EZEN A HÉTEN IS 10-ET HOZTUNK.

jankovics márton

Hetek óta áll a bál Joe Rogan körül, akinek műsorát rendre milliók hallgatják a Spotifyon. Sokan veszélyes álhírterjesztőként, mások a szólásszabadság bajnokaként tekintenek rá, ő pedig azzal érvel, hogy csak azért lát vendégül vitatott figurákat a műsorában, mert szeretné a fősodortól eltérő hangokat is megszólaltatni.

Bita Dániel / Nagy Gergely Miklós
Csóti Rebeka

A választási győzelemhez legalább 40 olyan körzetben kellene győznie az ellenzéknek, ahol 2018-ban ez nem sikerült: mutatjuk, hol.

pinczési lászló

Ha a pekingi olimpia alpesi síversenyeinek közvetítése során mexikói, ghánai vagy kelet-timori versenyzőket lát, az nem a véletlen műve. Az egzotikus országok versenyzői nem hivatalos csapatba tömörülve, egymást segítve mindent feltettek arra, hogy téli olimpián szerepelhessenek.

grád-kovács márta / csóti rebeka

Pályakezdő pedagógusok számolnak be arról, hogyan kerültek a pályára, milyen megélhetési gondokkal küzdenek a szerintük megalázóan alacsony fizetésük miatt, illetve szerintük pedagógusok lesznek-e még néhány év múlva.

bodnár judit lola

Elmaradó, elhalasztott előadásokkal, beugrások tömegével és speciális megoldásokkal működnek a színházak. Extra munka, extra stressz, és mégis azt mondják: jobb így, mint zárva tartani.

Utolsó rohamra indul az osztrák cég, hogy bányát nyithasson Sümegprágán

Molnár Zoltán / Mohos Márton

Évek óta zajlik az idegőrlő harc a Marcal forrásvidékén egy bazaltbánya ellen, ahol egy osztrák cég követ akar kitermelni a volt bányában. A robbantásoktól, őrléstől, szállítástól, portól, zajtól, élhetetlenségtől félnek egy olyan községben, aminek idillje olyan megkapó, hogy nem találni eladó házat sem.

POLÁK ZSÓKA

Mit tehet a stúdió, ha a bemutatásra váró filmjének sztárja épp nyakig ül az ellene indított szexuális zaklatási perben?

nagy nikoletta

Az amerikaiak koronavírus-kísérleteket támogattak a vuhani víruslaboratóriumban, abban a városban, ahonnan a COVID-19 elindult. Miért nem számít ez szenzációnak?

Borovitz Tamás / Farkas Norbert

A fél ország előtt, fesztiválhangulatban búcsúzott buszsofőri munkájától, még a főpolgármester is köszönetet mondott Gergely Róbertnek egy Facebook-posztban. Interjúnkban nem csak az utolsó kilométerekről kérdeztük a fiatalos, zenemániás frissnyugdíjast.

vincze miklós

Az 1945-ben indexre tett kötetből csak néhány példány élte túl az elmúlt évtizedeket. A szerző életútja pedig egészen regényes.