Gazdaság

Egyre jobban alakul az infláció

húszezer forint (forint, húszezer, húszezer forint, )
húszezer forint (forint, húszezer, húszezer forint, )

Decemberben 5 százalékos volt a pénzromlás. Ez 0,2 százalékkal jobb érték az egy hónappal korábbinál.

A fogyasztói árak 2012-ben átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek, decemberben 5,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, és nem változtak a novemberihez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Londoni elemzők decemberre 5,2-5,3 százalékos 12 havi inflációt vártak. A vártnál némileg kisebb érték a bázishatással magyarázható. A szeszes italok és a dohányáruk ára ugyanis tavaly decemberben kisebb mértékben emelkedett, mint egy évvel ezelőtt. A 2013. év januári inflációs adatából már kiesik a múlt év januárjában bevezetett 27 százalékos áfakulcs, s részben már jelentkezik a 10 százalékos energiaár-csökkentés, de annak nagyobb része a februári, márciusi számokban jelenik meg – mondta Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője.

A fogyasztói árak 2011-ben átlagosan 3,9 százalékkal emelkedtek, 2011 decemberben 4,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2010 decemberében.

A maginfláció szezonálisan kiigazított mértéke 2012 decemberben 12 havi összehasonlításban 4,9 százalék volt. Az éves átlagos alapdrágulás 5,1 százalékot ért el, egy évvel korábban a decemberi 12 havi maginfláció 3,3 százalékot, az éves átlagos alapdrágulás 2,8 százalékot tett ki.

A friss adatok igazolják az MNB decemberi inflációs előrejelzését. A jegybank várakozása szerint a 3 százalékos inflációs cél 2014 második felére érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik