Gazdaság

Elemzők szerint csak haladékot jelent a hiteleseknek az akcióterv

Úgy vélik, a bejelentett intézkedések csak átmeneti segítséget jelentenek azoknak, akik még képesek törleszteni.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azt jelentette be, hogy ötpontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről. Az akcióterven belül lakásváltási kamattámogatás lép életbe – azoknak, akik vállalják, hogy kisebb lakásba költöznek – legfeljebb öt éven át, ez legkedvezőbb esetben elérheti az évi 3,5 százalékot is.

Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője azt mondta, ez átmeneti segítség, nem csökkenti, csak későbbre tolja a törlesztés egy részét. És kérdés, hogy hányan fognak élni ezzel a lehetőséggel. Véleménye szerint a kihirdetett akcióterv korlátozhatja a svájci frank további erősödésének hatását.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője azt hangsúlyozta, hogy az árfolyamrögzítés azokon nem segít, akik nem tudják törleszteni hiteleiket. Azoknak, akik még képesek fizetni, átmeneti könnyebbséget jelenthet a törlesztési árfolyam rögzítése, de ezt a segítséget “kamatostul kell majd visszafizetniük“.

Az elemző arra alig látott esélyt, hogy például a svájci frank árfolyama elérje a 180 forintos szintet, így a különbözet – a rögzített és a valós árfolyam között – az ügyfelek tartozását növeli. A frankhiteleseknek egyedül az jelenthetne segítséget, ha a forint jelentősen erősödni tudna az euróval szemben. A szakember szerint, aki él az árfolyamrögzítés lehetőségével, annak el kell kezdenie a spórolást is, hiszen évek múlva a különbözetet is fizetnie kell.

Az Equilor szerint alapvetően az eddig hallott elképzeléseknek megfelelően alakul a csomag, viszont sok témában maradtak még kérdőjelek. Emlékeztetnek rá: arról nem szólt a megállapodás, hogy a pénzügyi szolgáltatók mérlegére kivetett különadó jövője nem képezte a mostani tárgyalások részét, vagyis 2012-n túl is eredménykockázatként kell számolni a különadóval a két tőzsdén jegyzett hazai bank, az OTP és az FHB esetében. Az ebből fakadó bizonytalanság pedig nem csupán a bankok működésében, hanem a tőzsdei kereskedésben (OTP, FHB) is visszaüthet a következő hetekben a befektetési társaság szerint.

Az FHB és az OTP árfolyama is gyengült kissé Matolcsy György azon bejelentését követően, hogy a bankadó 2012 utáni eltörléséről nem sikerült megállapodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik