Gazdaság

Tényleg teljesült a 2010-es hiánycél

A brutális decemberi többlettel lett tartható a 3,8 százalék.

Az államháztartás pénzforgalmi hiánya – helyi önkormányzatok nélküli – a GDP 3,2 százaléka volt 2010-ben – tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca közleménye szerint a pénzforgalmi hiány alakulásában kiemelt szerepük volt a kormány évközi, bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedései, amelyek összességében 5-600 milliárd forinttal javították az államháztartás egyenlegét.

Ezek nélkül a tavalyi hiány mértéke a GDP 6 százalékát is meghaladhatta volna – állítja a minisztérium.

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – december havi többlete 434,9 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 447,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 5,6 milliárd forintos szufficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 17,7 milliárd forintos deficittel zártak.

A decemberi többlet egyebek mellett annak volt köszönhető, hogy jelentős pénzek folytak be a válságadókból, és már nem utalták át a magánnyugdíj-pénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik