Gazdaság

Orbán: az állam többé nem utal a magánnyugdíjpénztárakba

Dolgoznak azon, hogy az állami rendszerben is név szerint, külön számlákon tartsák nyilván a befizetéseket.

A miniszterelnök az RTL Híradónak azt mondta, csak azoknak garantálják, hogy nem éri őket veszteség, akik visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe. Úgy fogalmazott: “Akik maradnak a mostani, nyugdíjtőzsdés rendszerben, amit ők oda bevittek, az az övék, azzal saját belátásuk szerint rendelkeznek. Az állam azonban többet oda pénzt már nem fog átutalni.”

Hozzátette, azt szeretnék, ha a visszalépés lehetősége már ebben az évben megvalósuljon. A kormányfő szerint azon is dolgoznak, hogy az államnak befizetett nyugdíjjárulékot is mindenkinek a saját nevére szóló számlán kezeljék.

Orbán Viktor a válságadóval kapcsolatban elmondta, ha a versenyt kijátszva próbálnak a fogyasztókra terhelni költségeket, a Versenyhivatal dolga, hogy fellépjen. Hozzátette, a fogyasztóvédelemmel is konzultáltak, hogy erőteljesen figyeljen.

A kormányfő úgy véli, az új adórendszerrel azok sem járnak rosszabbul, akik keveset keresnek, amit a minimálbér megemelésével biztosítanának. Mint elmondta, gondolkodnak azon, hogy a nagyon nagy jövedelműeknek járjon-e a családi pótlék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik