Gazdaság

Finisébe ért a bértárgyalás a BKV-nál

Közeledtek az álláspontok a BKV és a szakszervezetek között a csütörtöki bértárgyaláson, a jövő héten akár alá is írhatják a megállapodást a felek.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a tárgyalásokat követően azt mondta: a számszaki részekről gyakorlatilag megállapodtak a BKV-val, már csak a szövegezésen kell pontosítani és a jövő héten aláírhatják a bérmegállapodást.

Elmondása szerint a munkáltató elfogadta egy százalékos béremelési követelésüket, garantálta az év végi 45 ezer forintos “pulykapénz” (étkezési utalvány) kifizetését, a három százalékos nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulást, valamint azt, hogy a keletkező megtakarításokat év végén egy összegben kifizeti a dolgozóknak.

A BKV ezen kívül felvette a választható juttatások körébe a kockázati életbiztosítást is, a meleg étkeztetési utalványok összegét azonban hatezer forinton hagyta, de ezt a szakszervezetek elfogadták – közölte Gulyás Attila.

Hangsúlyozta: a BKV ezen intézkedések mellett is garantálta, hogy nem lépi túl a személyi kiadásokra fordítható 59,889 milliárd forintot. A bérfejlesztést a BKV júliustól utalja, nem visszamenőlegesen.

A januárban sztrájkoló szakszervezetek a bértárgyaláson jelezték: készek aláírni a megállapodást. Nekik nem lehetett bérkövetelésük, mivel erről a január elején aláírt sztrájkmegállapodásban lemondtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik