Forma-1

Webber kezdte legjobban a szezonnyitót

A hazai pályán versenyző ausztrál pilóta mögött csapattársa, Sebastian Vettel végzett az első szabadedzésen.

Elrajtolt a 2011-es Forma-1-es szezon Melbourne-ben, ahol rögtön az első pénteki szabadedzésen megmutatta erejét a Red Bull csapata, két pilótájuk végzett ugyanis a lista élén.

Mark Webber legjobb idejét csak Sebastian Vettel tudta megközelíteni, a világbajnoki címvédő több mint három tizeddel maradt el csapattársától, míg a mögöttük végző Fernando Alonso (Ferrari) már majdnem egy másodperccel volt lassabb.

A legtöbb kört a McLaren-Mercedes pilótái tették meg, Jenson Button csaknem harmincszor futott körbe a pályán, a hatodik legjobb időt sikerült elérnie, egy hellyel megelőzve Lewis Hamiltont.

A Mercedes két versenyzője közül Nico Rosberg startolt jobban, negyedik legjobb idejéhez képest Michael Schumacher fél másodperccel le volt maradva, ezzel a hétszeres világbajnok a nyolcadik lett.

A tesztelés nélkül Ausztráliába érkező Hispania istálló kálváriája tovább folytatódik, a két pilóta egyszer sem futott ki a pályára az első szabadedzésen.

Az eredmények persze becsapósak lehetnek, nem lehetett tudni az autókban lévő benzinmennyiséget, ráadásul a lágy gumikat eddig megspórolták a csapatok. Ma még egy gyakorlással folytatódik a szezonnyitó futam.

Eredmények, Ausztrál Nagydíj, első szabadedzés:

1. Mark Webber (RBR-Renault) 1:26.831
2. Sebastian Vettel (RBR-Renault) 1:27.158, +0.327
3. Fernando Alonso (Ferrari) 1:27.749, +0.918
4. Nico Rosberg (Mercedes GP) 1:28.152, +1.321
5. Rubens Barrichello (Williams-Cosworth) 1:28.430, +1.599
6. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:28.440, +1.609
7. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:28.483, +1.652
8. Michael Schumacher (Mercedes GP) 1:28.690, +1.859
9. Kamui Kobayashi (Sauber-Ferrari) 1:28.725, +1.894
10. Vitaly Petrov (Renault) 1:28.765, +1.934
11. Felipe Massa (Ferrari) 1:28.842, +2.011
12. Nick Heidfeld (Renault) 1:28.928, +2.097
13. Adrian Sutil (Force India-Mercedes) 1:29.314, +2.483
14. Sebastien Buemi (STR-Ferrari) 1:29.328, +2.497
15. Pastor Maldonado (Williams-Cosworth) 1:29.403, +2.572
16. Daniel Ricciardo (STR-Ferrari) 1:29.468, +2.637
17. Sergio Perez (Sauber-Ferrari) 1:29.643, +2.812
18. Nico Hulkenberg (Force India-Mercedes) 1:31.002, +4.171
19. Heikki Kovalainen (Lotus-Renault) 1:32.428, +5.597
20. Jerome d’Ambrosio (Virgin-Cosworth) 1:35.282, +8.451
21. Timo Glock (Virgin-Cosworth) 1:35.289, +8.458
22. Karun Chandhok (Lotus-Renault) idő nélkül
23. Narain Karthikeyan (HRT-Cosworth) idő nélkül
24. Vitantonio Liuzzi (HRT-Cosworth) idő nélkül

Ajánlott videó

Olvasói sztorik