Forma-1

Forma-1: elhalasztják-e a Bahreini Nagydíjat?

A kis arab országban is tüntetések zajlanak, a politikai bizonytalanság pedig meghiúsíthatja az idénynyitó futam megrendezését.

Bernie Ecclestone kedden nem tudott érdemben reagálni azokra a híresztelésekre, amelyek szerint a Forma-1 idei szezonjának első futamát el kellene halasztani az országban zajló zavargások miatt.

A bahreini Emberi Jogi Hivatal alelnöke nemrég azt nyilatkozta, a márciusi futam megrendezése nem lenne biztonságos és elképzelhető, hogy nem is lenne békés.

Ecclestone a futam elhalasztásának következményeről nem tudott sokat mondani: “Fogalmam sincs, ez mivel járna. Nagyon nehéz megmondani, mivel állunk szemben.”

A Forma-1 első számú irányítója elmondta, megpróbál beszélni Salman Hamad Isa Al Khalifa herceggel, de mint a Daily Telegraphnak Ecclestone elmondta: “ő jelenleg meglehetősen elfoglalt”.

“A veszély nyilvánvalóan valós, nem igaz? Ha ezek az emberek nagy feltűnést akarnak maguknak, egy Forma-1-es futam erre kiváló alkalom lehet” – figyelmeztetett Ecclestone. “Megpróbálok beszélni az ország vezetőivel, ha ez sikerül, közelebb kerülünk a megoldáshoz.”

Az első idei Forma-1-es hétvégét március 11. és 13. között rendeznék Bahreinben.

AJÁNLOTT LINK:

Ecclestone bizonytalan Bahrein-nel kapcsolatban (formula-1.updatesport.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik