Foci

Hollandia – Japán 1-0

Durban, Moses Mabhida stadion, 62 000 néző

Összefoglaló: Az első félidőben az történt, amit Hollandia akart, azonban a helyzetekkel adós maradt a németalföldi együttes, így 0-0-val fordultak a felek.

A második játékrészben aztán látszott, hogy a szünetben átbeszélték az oranje tagja mit és hogyan kellene csinálni, így ha nem is futószalagon, de érkeztek a lövések. Ennek már igen korán, az 52. percben meg is lett az eredménye, Sneijder bombázta rá van Persie passzát, a Japán kapus, Kawashima pedig nemes egyszerűséggel bevédte a próbálkozást.

A folytatásban Hollandia tovább növelhette volna előnyét, de nem tette, a csereként beálló Afellay két ízben is hibázott a kapu előtt. Ez majdnem megbosszulta magát, a 90. percben Okazaki kapott remek kiugratást de végül centikkel fölé lőtt, így a vége 1-0-ás holland siker lett.

Eredmény:
Hollandia – Japán 1-0 (Sneijder 52.)

A csoport állása:
1. Hollandia 6 pont (3-0) – 2 meccsen
2. Japán 3 pont (1-1) – 2 meccsen
3. Kamerun 0 pont (0-1) – 1 meccsen
4. Dánia 0 pont (0-2) – 1 meccsen

94. PERC: Vége a mérkőzésnek, Hollandia kissé nyögvenyelősen, ámde teljesen megérdemelten zsebelte be a három pontot, a ége 1-0 lett.

90. PERC: Három minutum a ráadás.

90. PERC: Hoppá, majdnem egyenlített Japán! Okazaki kapott remek kiugratást, a cserecsatár pedig a tizenhatoson belülre érve kapásból lőtt, a Jabulani azonban ha centikkel is, de fölé szállt – nagy helyzet volt!

SZÖGLET 89’
Hollandia
Tisztáztak a védők.

88. PERC: Huntelaar szöktette Afellayt, azonban a kapus ezúttal is a helyén volt.

CSERE 88’
Hollandia
Huntelaar váltja van Persiet.
LES 87’
Hollandia
Elia futott lesre.

85. PERC: Afellay ha már beált rögtön helyzetbe is került egy kiugatás után, azonban a kapujából kirongyoló Kawashima nagyot mentett.

CSERE 83’
Hollandia
Sneijder helyett Afellay a pályán.

76. PERC: Hasebe helyére Okazaki érkezik, Okubót Tamada váltja.

CSERE 76’
Japán
Kettőt cserélt Okada.
LES 74’
van Persie, Hollandia
Centikkel volt védője mögött.
CSERE 72’
Hollandia
Van der Vaart le, Elia be.

70. PERC: Az első kisszöglet volt, Nakamura beadása után van persie vágta kia labdát. A második sarokrúgást a mezőnybe rúgták a védők.

SZÖGLET 70’
Japán
Újabb két szöglet.

69. PERC: Van der Wiel tisztázott Honda elől, nagy mentés volt.

CSERE 64’
Japán
Matsui helyett Nakamura a pályán.

Sneijder gólja:

A kép önmagáért beszél:

SZÖGLET 59’
Endo, Japán
Három szögletet is rúghatott.

52. PERC: A szélről került van Persie elé a labda aki – egy apró kezezés után – visszagurította azt Sneijder elé. Az Inter középpályása állítgatás nélkül kapura bombázott, a japán kapus pedig rendkívül furcsa módon próbálta meg kivédeni azt, így a Jabulani a hálóban kötött ki – furcsa gól, de gól, 1-0!

GÓÓÓL 52’
Sneijder, Hollandia
A 16-os előteréből bombázott a hálóba.
SZÖGLET 52’
Sneijder, Hollandia
Ebből a kornerből sem lett semmi.
SZÖGLET 51’
Sneijder, Hollandia
Tisztáztaka védők.
SZABADRÚGÁS 51’
Sneijder, Hollandia
Tulio csúsztatta szögletre.

48. PERC: Van Persie fejelhetett kapura, Kawashimának azonban nem okozott gondot a védés.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Japán
Megy a második félidő.

Félidő: Hollandia az első félidőben nagyszerűen járatta a labdát, apró szépséghiba, hogy ezzel nem ment semmire. Az oranje az első 45 percben nem sokat járt a japán kapu közelében, az ázsiaiak pedig minden egyes megszerzett labdával felrobogtak és megpróbálták lövéssel befejezni az akciót.

A labdabirtoklási arány hihetetlen, a holland válogatott 69 százalékban birtokolja a játékszert, kérdés ez mikor érik góllá. Bert van Marwijk szövetségi kapitánynak azonban nem kell kapkodnia, minőségi cseréi vannak akik egy kis színt tudnak vinni a jelenleg akadozó játékba.

47. PERC: Vége az első félidőnek, a csapatok nem találják egymáson a fogást, az állás 0-0, de emlékezhetünk rá, hogy Hollandia Dánia ellen is csak a második félidőben indult be.

46. PERC: Van der Vaart unta meg a tétlenséget a tizenhatos sarkától nem messze lövésre szánta el magát, Kawashima szedte fel a labdát.

45. PERC: 1 perc a ráadás.

43. PERC: 68-32 a labdabirtoklási arány az oranjénak, Japán mégis 5-2-re vezet a kapuralövések terén.

SZABADRÚGÁS 41’
Honda, Japán
35 méterről fölé bombázott.

37. PERC: Honda passza után Matsui pörgette fel feleslegesen a labdát, azonban így is kapura tudta tenni, Stekelenburg védett.

SÁRGA LAP 36’
van der Wiel, Hollandia
Akadályozásért.

33. PERC: Honda fejelt fölé egy szabadrúgás után.

29. PERC: Nakazawát már sokadszorra rúgták fel a hollandok.

LES 24’
Okubo, Japán
Nem sokon múlt.

22. PERC: Most főleg a mezőnyben folyik a játék, nem tudnak igazán nagy helyzetet kialakítani a csapatok. A japánok főleg bekkelnek, a hollandok kis passzokkal próbálnak előrébb jutni.

SZABADRÚGÁS 13’
van der Vaart, Hollandia
Sneijder veszélyes játéka miatt a japánok jönnek.

11. PERC: Okubo próbálkozott egy lövéssel, mellé ment.

SZABADRÚGÁS 9’
Sneijder, Hollandia
Nem sokkal ment fölé a rúgás.

8. PERC: Van Persiet vágták fel aki egy félfordulatból véletlenül lerúgta Komanót.

Ápolás 8’
Komano, Japán
van Persie rúgta állon.
SZÖGLET 5’
van der Vaart, Hollandia
Jobbról jött a szöglet, tisztáztak a védők.

3. PERC: Két apró szabálytalanság színesítette az első perceket.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Hollandia
Megy a meccs.

Érkeznek a csapatok a pályára, hamarosan kezdődik a mérkőzés, maradjatok velünk.

Kezdőcsapatok:

Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, van Bronckhorst – van Bommel, De Jong, Sneijder, van der Vaart – Kuyt, van Persie

Japán: Kawashima – Komano, Tulio, Nagatomo, Nakazawa – Abe, Endo, Matsui, Hasebe, Honda, Nakazawa – Okubo

Két győztes csapat érkezett Durbanba. Hollandia magabiztosan verte Dánia együttesét, japán pedig némi meglepetésre 1-0-ra győzte le Kamerunt. Honda rúgta a gólt, ő a csapat legnagyobb sztárja, aki tehát úgy mutatkozott be, ahogy azt várta tőle a közvélemény. Nem mindegyik sztárnak sikerült ez eddig a vébé, elég csak Rooneyra, Torresre gondolni.

A holland kapitány semmit sem változtatott a kezdőcsapaton az előző összecsapáshoz képest, De Jong és van Persie már összeszedett egy sárga lapot, nekik vigyázniuk kell, hogy a későbbiekben is játszani tudjanak, legalábbis az utolsó csoportmeccsen.

A japánoknál csak Abe a veszélyeztetett játékos. Okada szövetségi kapitány elégedett volt az 1-0-s siker után, ugyanakkor azt mondta, sokkal agresszívebben kell játszaniuk a jövőben, ha el akarnak érni valamit.

A játékvezető az argentin Baldassi lesz, a mérkőzés helyszínén pedig kifejezetten jó idő és 22 fok várja a feleket. Ez egyenesen kánikulának számít a korábbiakhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik