Foci

Dél-Afrika – Mexikó 1-1

Johannesburg, Soccer City Stadion, 85500 néző.

Az első félidőben Mexikó együttesének állt a zászló, azonban a közép-amerikai együttes nem tudott élni a lehetőségeivel. A legnagyobb helyzet a 38. percben adódott a vendégek előtt, Vela azonban egy gólba tartó labdába lesről ért bele, így a játékvezető jogosan érvénytelenítette azt.

Fordulás után Dél-Afrika tűnt harapósabbank, Tshabalala révén pedig a vezetést is megszerezték a hazaiak az 55. percben – zúgott is a vuvuzela. Javier Aguirre legénysége nem adta fel, aminek a 79. percben lett meg az eredménye: a veterán Marquez maradt üresen egy szöglet után és közelről nem hibázott.

Az utolsó pillanatokban Mphela dönthette volna el a három pont sorsát, labdája azonban a kapufa tövéről kifelé vágódott, így a vége 1-1 lett.

Eredmény:
Dél-Afrika – Mexikó 1-1 (Tshabalala 55. ill. Marquez 79.)

Marquez egyenlítő találata:

94. PERC: Vége a mérkőzésnek, az 1-1-es döntetlen igazságosnak mondható.

91. PERC: 3 perc lesz a hosszabbítás.

90. PERC: Meccslabda! Khune kirúgásából Mphela lódulhatott meg, a mexikói védők igen körülményesek voltak, így a hazaiak játékosa tizenhatosig menetelt, majd elgurított a kapus mellett, a labda azonban a kapufa tövéről kifelé vágódott.

88. PERC: Hernandez fejelhetett Blanco beadása után, a albda azonban fölé szállt.

86. PERC: Blanco átívelte a tizenhatos túloldalára a labdát, nagyobb helyzet azonban nem alakult ki.

SZABADRÚGÁS 86’
Blanco, Mexikó
Ellene szabálytalankodtak.
CSERE 83’
Dél-Afrika
Parker érkezik Pienaar helyére.
LES 83’
Mphela, Dél-Afrika
Centikkel előzte meg védőjét.

79. PERC: egy szögletet néztek el a dél-afrikai védők, a veterán bekk pedig jókor volt jó helyen és közelről egalizált, 1-1!

GÓÓÓL 79’
Marquez, Mexikó
Ott az egyenlítés.
CSERE 73’
Mexikó
Hernandez váltja Francót.

Tshabalala gólja:

SÁRGA LAP 70’
Masilela, Dél-Afrika
Rossz ütemű becsúszás miatt.
CSERE 69’
Mexikó
Vela helyett Blanco a pályán.

66. PERC: Modise mit hagyott ki… Csapattársa lövése felvágódott egy mexikói lábon, a dél-afrikai azonban egy méterről a kaput sem találta el.

60. PERC: Dos santos lépett be a tizenhatoson belülre, majd ballal váratlanul a felső sarkot vette célba, Khune védett nagyot. A szögletből végül semmi nem lett.

CSERE 55’
Mexikó
Guardado be, Aguilar le.

55. PERC: Tshabalala kapott remekbeszabott indítást és lépett ki vele a szellős mexikói védők között, amjd kissé kiszorult helyzetből a hosszú oldalra bombázott.

GÓÓÓL 55’
Tshabalala, Dél-Afrika
A vébé első gólja!

51. PERC: Egy sokkal harapósabb dél-afrikai válogatott futott ki a második félidőre, a hazaiak próbálják irányítani a játékot.

CSERE 46’
Dél-Afrika
Thwala le, Masilela be a hazaiaknál.
KÖZÉPKEZDÉS 46’
Mexikó
Elkezdődött a második félidő.

Félidő: Mexikó nyomta meg jobban a világbajnokság nyitómérkőzésének első félidejét, a hazaiak sokáig csak keresték a labdát. A közép-amerikaiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, azonban a befejezésbe rendre hiba csúszott. A 38. percben aztán Vela révén a gólvonal mögé juttatták a labdát, azonban az üzbég játékvezető érvénytelenítette a találatot les címén – igen kényes a szituáció, a szabálykönyvet betűről betűre ismerők előnyben. A folytatásban sem született gól, 0-0-val fordulnak a felek.

Az M1 szakértői szerint jól fújt a játékvezető, mivel a kapus mögött volt a labda indításnál, és csak egy csapattársa volt mögötte, így ez a szabályok szerint lesnek minősül.

47. PERC: Vége az első félidőnek, az állás 0-0.

LES 46’
Vela, Mexikó
Ismét lesen kapták a mexikói játékost.

45. PERC: Dél-Afrika gyors egymásutánban három szögletet is lőhetett, azonban komolyabb helyzet nem alakult ki.

SZÖGLET 44’
Tshabalala, Dél-Afrika
Perez öklözte ki.
SZÖGLET 43’
Modise, Dél-Afrika
Bedobás lett belőle.

41. PERC: Egy újabb dos Santos-Franco összjáték után a keresztléc fölött hagyta el a labda a játékteret.

A les előtti pillanat:

38. PERC: Dos Santos szöglete után Velát találta üresen a labda pár méterre a gólvonaltól, a labda a hálóban kötött ki, a játékvezető azonban les címén érvénytelenítette a találatot. Az már más kérdés, hogy a gólvonalon állt egy dél-afrikai védő, így lesről szó sem lehetett. A vébé első hibája!

LES 38’
Vela, Mexikó
Érzésünk szerint érvényes góltól fosztotta meg a játékvezető Mexikót…

37. PERC: A mexikóiak kavargattaka dél-afrikai tizenhatoson belül, dos Santos lövése azonban fölévágódott egy védő lábáról.

33. PERC: Franco kapott egy remek ívelést a védők mögé, a kapujából kimozduló Khune azonban előbb reflexből védett egy nagyot, majd lecsapott a kipattanó labdára.

VÉDÉS 33’
Khune, Dél-Afrika
Franco közeli próbálkozását védte.
SÁRGA LAP 27’
Dikgacoi, Dél-Afrika
Buktatásért.

21. PERC: Khune húzott le egy beívelt labdát Marquez feje elől.

19. PERC: Giovanni dos Santos villant ismét! A fél pályán szerezte meg a labdát, meglódult, majd 20 méterről épphogy fölé durrantott.

SÁRGA LAP 18’
Juarez, Mexikó
A játék akadályozásáért.
SZABADRÚGÁS 17’
Pienaar, Dél-Afrika
Fölé lőtt jó 24 méterről.

15. PERC: Dos Santos szögletére Franco érkezett a rövid oldalon, fejes azonban mellé szállt.

SZÖGLET 15’
dos Santos, Mexikó
A rövidre tekerte.
LES 11’
Aguilar, Mexikó
Egy hajszállal lógott védője mögé.

10. PERC: A mexikóiak nagyon technikásak, élvezet nézni ahogy járatják a labdát.

7. PERC: Éledeznek a hazaiak, már nem csak kizárólag Mexikónál van a labda.

SZÖGLET 3’
dos Santos, Mexikó
Nem lett semmi a sarokrúgásból.

2. PERC: Elképesztő mi maradt ki! Egy középre lőtt labda után dos Santos elé került a játékszer, a hazaiak hálóőre azonban szögletre mentett.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Mexikó
Négy éve vártunk erre a pillanatra.

Csapatfogadkozások:

Kezdőcsapatok: Dél-Afrika: Khune – Gaxa, Mokoena, Thwala, Khumalo – Tshabalala, Pienaar, Modise, Letsholonyane, Dikgacoi – Mphela

Mexikó: Perez – Rodriguez, Salcido, Marquez, Osorio – Aguilar, Juarez, Torrado – Franco, Vela, Giovani

Már tényleg csak pillanatok kérdése a mérkőzés, épp a válogatottak himnuszait hallhatjuk.

A csapatok már felsorakoztak, nemrég Joseph Blatter, a FIFA elnöke köszöntötte a szurkolókat. Tőle Jacob Zuma, Dél-Afrika államfője vette át a szót. Zuma megemlékezett a Mandela családot ért tragédiáról, de tolmácsolta Nelson Mandela szavait, aki azt mondta, a játéknak el kell kezdődnie.

Mind a két csapat négy-négy felkészülési meccsen van túl, a Bafana Bafana legyőzte Dániát (1-0), Guatemalát (5-0) és Thaiföldet (4-0), míg Bulgáriával leikszelt (1-1). Ezzel szemben Javier Aguirre legénysége nem brillírozott annyira a ráhangolódásnál, az olaszok (2-1) és Gambia (5-0) elleni sikerek után előbb Hollandia (1-2), majd Anglia (1-3) is legyőzte Marquezéket.

A találkozóra a johannesburgi Soccer City Stadionban kerül sor, a mérkőzés játékvezetője az üzbég Ravshan Irmatov lesz. A FIFA nemzetközi listáján 2003. óta szereplő sípmestert 2008-ban és 2009-ben is Ázsia legjobb bírójának választották.

A meccsre minden jegy elkelt, azaz 85 ezer 500 szurkoló tekinti meg élőben a 2010-es világbajnokság nyitányát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik