Üzleti tippek

Modern mintaüzemektől tanulhatnak a kkv-k

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
A Modern Mintaüzem Program célja, hogy olyan cégeket támogasson, amelyek otthonuknak érzik hazánkat, és amelyek meg akarják nyerni a 2020-as évtizedet az élvonalbeli technológiák megismerésével és alkalmazásával. Így lesz a magyar gazdaság high-tech és zöld, és így lesz tartósan munkája a magyar embereknek – mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár Győrben, a mintaüzemek első regionális találkozóján.

A program célja a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, a vállalkozói környezet és kultúra fejlesztése, a piachoz való magas fokú alkalmazkodás támogatása. Célcsoportját a nyitott, fejlődni szándékozó mikro-, kis- és közepes vállalkozások, a modern, példaértékű gyárak, üzemek és műhelyek, valamint a korszerű vagy high-tech megoldásokat szállító cégek jelentik, amelyek közül eddig 100 csatlakozott a programhoz.

„Az elmúlt években számos kisvállalkozóval találkoztam, akik azt jelezték, hogy az igazi segítséget – az előadások és tankönyvek helyett – az jelentené számukra, ha a gyakorlatban láthatnának működő megoldásokat, és már sikeres piaci szereplőktől tanulhatnának. A programot azért hoztuk létre, hogy hazánk legversenyképesebb vállalatai nyissák meg kapuikat a kisebb, de növekedni szándékozó vállalkozások előtt” – hangsúlyozta György László.

Kapcsolódó
Indul a ráfutás az újabb uniós pénzre
Technológiaváltásra 10 és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető.

A mintaüzemek a jövő iparágaihoz kapcsolódóan 16 területre engednek betekintést az érdeklődő vállalkozásoknak, megismerhetik például a felhőalapú és nagy kapacitású technológiákat, a robotikát és az automatizációt, a dolgok internetét (IoT), az 5G-t és az önvezető járművek fejlesztését, a hidrogéntechnológiát, valamint a kibervédelmi fejlesztések világát.

A látogatásokra a modem4.hu oldalon, valamint a vállalkozói információs portálon, a vali.hu oldalon keresztül lehet jelentkezni. Emellett a mintaüzemek az ország hét pontján regionális szakmai találkozókon vehetnek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik