Üzleti tippek

Gyorsítósáv: 3 milliárd forintos támogatás az egészségiparban

Hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából állítanak elő magas hozzáadott értékű új termékeket és eljárásokat húsz kiemelt projektben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap Gyorsítósáv pályázatának köszönhetően – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a tárca a tömeges piaci igények és a pályázatok kiváló szakmai színvonala miatt emelte meg a másfélszeresére az eredetileg 2 milliárd forintos keretösszeget.

A Gyorsítósáv pályázatot 2020 szeptemberében írták ki a meghatározott iparágakban kiemelkedő növekedésre és jelentős hozzáadott értékek felmutatására képes hazai cégek számára.

A 3 milliárdos keretből spin-off vállalkozások valósíthatnak meg piacorientált egészségipari fejlesztéseket egyebek mellett az intelligens sejtdiagnosztika és a bőrrák innovatív kezelése területén. Támogatást nyert egy mesterséges intelligenciára épülő, a gyógyszerkutatást támogató kvantumkémiai szimulációs szoftver megalkotása is.

„Az egészségipar, a biotechnológia és az informatika hagyományosan olyan területek, amelyeken a hazai egyetemek és vállalkozások nemzetközi összevetésben is versenyképes teljesítményt nyújtanak. Az általunk támogatott innovációk sokakat érintő betegségek kezelését, globális egészségügyi kihívások megoldását célozzák meg, ezért a világpiacon is nagy sikert arathatnak” – emelte ki Schanda Tamás.

A nyertes projektek listája az NKFI Hivatal honlapján érhető el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.