Üzleti tippek

Kerekítve a nullával egyenlő a társadalombiztosítás a Párbeszéd szerint

A Párbeszéd szerint elfogadhatatlan, hogy a karanténba kényszerült emberek vagy egyáltalán nem kapnak táppénzt, vagy ha igen, az annyira kevés, hogy nem fedezi a napi életvitel költségeit.

A jelenlegi táppénzszabályok szerint minimálbéres órabérnél a karantén két hetére nettó 37 781 forintra számíthat a dolgozó. Ha pedig csak két évnél rövidebb ideje van folyamatosan munkaviszonya (vagyis folyamatos a biztosítása), akkor az összeg ennél is alacsonyabb: 31 484 forint – hívja fel a figyelmet az ellenzéki párt közleményében. Ennyi pénz pedig nem fedezi az étkezés költségeit sem – jegyzik meg. Ebben a formában ez már nem nevezhető társadalombiztosításnak, ez kerekítve a nullával egyenlő.

Mindemellett

számos karanténban lévő dolgozónak még ennyi támogatás sem jut, az állam szó szerint nulla forintot juttat számukra.

Sokan úgy hiszik, hogy ez csak a külföldről hazatérőket érintheti, de nem, sokkal szélesebb ez a kör. Ha például a szülő nem viheti a gyermekét iskolába az iskolai járványügyi protokoll szerint, viszont a háziorvos nem tekinti a gyermeket betegnek, akkor a szülőnek egy forint táppénz sem jár, hiába kell otthon maradnia a gyermekével. Aki pedig úgy kerül karanténba, hogy a munkáltatója nem jelentette be korábban – és sajnos sok ilyen eset van –, az teljesen támogatás nélkül marad.

Az ellenzéki párt követeli, hogy minden karanténba kényszerített magyar állampolgár számára biztosítsa az állam legalább a létminimum szintjén a megélhetést, ami ma legalább havi 100 ezer forintot jelent. De még jobbnak tartanák, ha bevezetnék a válságkezelő alapjövedelmet, amely minden felnőtt számára 100 ezer forintot garantálna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik